A lelkesedés nem vész el...

...csak átalakul.

Kicsit ritkultak mostanában a blogbejegyzések.
Ez semmiképp sem jelenti azt, hogy csitult volna zenefanatizmusom, csupán egyéb csatornákon vezetem le lelkesedésem.

Szóval indítottunk egy új rádiós műsort a Rádió Pozitívon, ez pedig nem más, mint a Korradiátor. Minden tabut felmelegítünk... tesszük mindezt egy-egy vendég zenész emberkével.

Kicsit együtt gondolkodás, együtt ökörködés.

Az első adást már meg is hallgathatjátok:

Szimfonik Liv3 - Közmédia volt, Magyar Dal nem nagyon

Az elmúlt két év tapasztalatai alapján nagyjából minden háttérinformáció nélkül, csak arra alapozva, hogy MR2 Szimfonik Live lesz, családot, barátokat, plüsspulit felnyalábolva vándoroltunk ki a Millenárisra szombat este. Nos, nem biztos, hogy a legjobb döntés volt. 

Valamit persze fél füllel hallottam, hogy Radics Gigit is sikerült beszedni a repertoárba, de nem igazán akarta befogadni az agyam. Szerencsére őt első körben lezavarták, úgyhogy gyorsan túl voltunk rajta, mint a fogorvoson.

Amit viszont döbbenettel realizáltam, hogy idén senki nem a saját számával, hanem feldolgozással jelentkezett. Ez egyébként jól is elsülhetett volna (és btw. tiszteletem a szervezőknek, hogy legalább újítani próbáltak, még ha kicsit félre is ment), viszont azáltal, hogy az énekesek 80%-a külföldi számot választott, úgy éreztem magam, mint valami grandiózus karaoke partin. Neszeneked Magyar Dal Napja. Egy-két előadó azért ráérzett, hogy miről is kéne, hogy szóljon ez az egész, a szobában található összes kalapom emelem Zorán, Krsa, Intim Torna Illegál és Mező Misi előtt, az ő dalválasztásuk passzolt leginkább az este szelleméhez. Vagyis aminek lennie kellett volna. 

Másik szívfájdalmam, hogy a zenekarok le voltak ejtve nagy ívben. A fejüket lekapták, azaz berakták az énekeseket 3 percre a színpad közepére, hogy fakítsanak valamit, aztán csá. És nekik sem sikerült mindig, pölö sírva könyörgöm, semmi baj, ha Fehér Balázs nem tudja kiénekelni a magas Ciszt, de akkor ne énekeljen Aloe Blacc-et, mert az, hogy a bridge utolsó két hangját gyorsan átveszi a kórus (heeelp mííí)... hát khm... vicces. 

Hiányoltam a párbajokat is: a korábbi szériákban szerintem zseniális volt, ahogy a klasszikus- és popzenészek "megmérkőztek".

Hogy pozitívakat is említsek, Fábián Juli, Sena szokás szerint zseniálisak voltak, Buda Márton stílusát még ha sokan tenyérbe mászónak is tartják, én jól szórakoztam rajta, Milkovics Mátyás is kitett magáért, ami az elektro-részeket illeti, és természetesen Balogh Sándort és a Szimfonikusokat is csak dicséret illeti.

Félreértés ne essék, tök jó, hogy van nekünk egy MR2 Szimfonikunk, és legyen is, csak hát na.

Ja, és plusz egy pont a díszlettervezőknek az antenna tányérokra vetítésért! Menő volt :)

Písz

Egy kis VOLT utó(me)rengés

Tegnap volt szerencsém kamikaze trippel leugrani a VOLTra (kamikaze trip= buli hajnalig, majd a reggeli vonattal haza), és ha már így alakult, mesélek is róla.

Elég hatékonyak voltunk, már ami a koncertlátogatásokat illeti, hetet sikerült majdnem teljesen végig nézni, jobbnál jobb előadókkal, valóságos zenei orgia volt füleimnek. Egy nap alatt kétszer is szerelmes lettem, első körben Sárközy Fanniba, a Mrs. Columbo billentyűsébe. Rögtön a bejáratnál lévő színpadon játszottak amikor megérkeztünk, és nem is jutottam tovább, amíg abba nem hagyták. Bevallom, többször beleakadtam már a Mrs. Columboba, de a névválasztás valahogy soha nem ingerelt arra, hogy utána nézzek, kik ezek és mit csinálnak. A Galambos Dorina vezette csapat jobbára feldolgozásokat játszik, jazzes átiratban, és ezt valami fergetegesen jól csinálják. Érdekes módon a saját számok annyira nem átütőek, az átiratokban valahogy több ötlet van, a zongora jazz szólók elementáris szerepével.

Íme egy kis ízelítő (bár a klippért egy nagy fekete pont jár, elég tré, hogy szerencsétlen Sárközyt leültetik egy zongora elé, miközben a számban sokkal dominánsabb a hammond..., legalább akkor a klip erejéig szereztek volna egyet.)

 

És ha már Hammond Orgona...

Miután leróttuk kötelező tiszteletkörünket a Supernem koncerten (egyike azon csapatoknak, akiket soha életemben nem hallgattam önszántamból, és mégis minden számukat ismerem a koncerten), szóval, miután vége lett, átbattyogtunk az MR2 színpadhoz, hogy meglessük a Kéknyulat, mivel halvány segéd fogalmunk sem volt, hogy kik. Ahogy átértünk, azért találtam "ismerős" arcot a színpadon: tavaly láttam egy nagyon érdekes interjút Premecz Mátyással, aki a Hammond Orgona történetéről, működéséről mesélt, és lám, most ott játszott rajta! Három perc alatt belezúgtam az egész zenekarba, szőröstől bőröstől.

Az énekesek ezúttal Big Joe ill. Tóth Vera voltak, zseniális volt az egész, mindenkivel, igazi vérbeli soul koncert volt.

A harmadik zenekar, akiről akarok írni, az a Papa Roach, ill. a koncert közben született gondolataim. Számomra kissé nosztalgikus volt, mivel kb. 10 évvel ezelőtt hallgattam őket, később már nem követtem annyira és sajnos nem volt időm a koncert előtt kiművelni magam. 

. 

Brutálsokan voltak, mi bent álltunk a sűrűjében, és nagyon érdekes volt figyelni az embereket. Egyrészt ami az egész fesztiválra (nemcsak erre, hanem mindegyik másra) jellemző, hogy mindenki, hippi, hipszter, punk, rocker, vagy egyszerűen csak félőrült. Nincs ezzel semmi baj, csak érdekes, mennyire megvan az igényük arra, hogy pár napra kivetkőzzenek magukból. Nyilván a koncert önmagában nem hozott újat, mármint olyan volt, mint egy rendes punk rock koncert. Szinte kézzel lehetett fogni azt az iszonyat mennyiségű energiát, ami az emberekből fölszabadult a koncert közben az ugrálás, ordítás, pogózás és stage diving hatására. Az volt számomra nagyon tanulságos, hogy végig tökre figyeltek egymásra az emberek. Nem volt tolakodás, ha valaki előrébb vagy hátrébb akart menni, abban a pillanatban engedték, egy könyök sem landolt a bordáim között, pedig elkapott minket is egy-egy pogóhullám. Szóval, ezen elgondolkodtam kicsit: tetkó, piercing, meg extrém kinézet... de nem huligánok. Csak rohadtul elegük van, és le kell adni a feszültséget. Viszont feltenném a kérdést, hogy megéri magunkra szedni első körben? Bár mindenki saját sorsának kovácsa, ez valahogy mégis egy közös probléma, nem véletlen reagálunk ugyanúgy, nem véletlen, hogy ennyire keletje van a fesztiváloknak. Általánosságban pakolják ránk a kötelezettségeket, de biztos, hogy mindegyik szükséges...?

Sok minden hülyeségre szoktam poénból rávágni, de ez tényleg megérne a szociológiai tanulmányt...

Egy izgalmas változás kellős közepén - Interjú Bérczes Ádámmal 3/3

Az előző részek tartalmából:
Interjú Bérczes Ádámmal 1/3
Interjú Bérczes Ádámmal 2/3

Az Eurovíziónak sok tanulsága volt, de egy bizonyosan: valami változóban van itt, kérem. Már nem működnek a régi képletek a tömegek zenei értelemben való megetetésére, már mást kérünk. Vajon a közízlés alakult át, vagy eddig is ilyen volt, csak senki nem szólt semmit? Az ezeket leíró trendekről kérdeztem Bérczes Ádámot, a CLS Music lemezkiadó vezetőjét. Aztán kiderült, nemcsak a zene, hanem minden más is változik. Interjúsorozat, harmadik rész.

Miből él itthon egy kiadó? Egyre kevésbé veszünk lemezeket, a magyar pedig kifejezetten szeret illegálisan letölteni.

Mi nagyon sokáig alkalmaztuk a 360 fokos modellt, ami annyit jelent, hogy ha szerződünk egy művésszel, akkor minden bevételéből részesedünk. Ez a hangfelvétel értékesítése, (CD, vagy mp3), a zenemű után járó szerzői jogdíj, a koncertbevételek, ill. a hangfelvétel kiadói jogdíj, ami a hangfelvétel tulajdonjogához kapcsolódik. Szóval, ha játssza egy dalod a rádió, akkor fizetnek a jogkezelő szerveknek, pl. MAHASZ, Artisjus vagy EJI (Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Iroda - a szerk.). Bár a pontos szabályozás nyomon követéséhez a mai napig puska kell nekem is, nem is véletlen, hogy így van kitalálva. Ha nyilvános helyen játszanak zenét, fizetnek a jogkezelőknek, és abból mind a szerző, mind a hangfelvétel tulajdonos kap. Tehát két jogosultja van egy dalnak. Normál esetben mi fizetjük ki a stúdióköltséget, tehát mi fizetjük ki, hogy a műből felvétel lesz, ezért keletkeznek jogaink, a mű pedig a szerzőé. Lenne még emellett a merchandising, reklám pólók, reklám tárgyak, de ez nem nagyon pörög itthon, a nagy zenekaroktól eltekintve.

A kiadó 2008-tól egy menedzsment cég is volt, mert mi láttuk el ezeket a teendőket, és sok esetben volt elvárás, hogy koncertet is szervezzünk. Viszont ez annyira sok munkával jár, és ahhoz képest kis bevétellel, hogy visszaállunk arra, hogy csak a jogdíjakból részesüljünk, és a koncertszervezést rábízzuk azokra, akik ebben motiváltabbak, profibbak.

CD eladás most már lényegében nincs, 2500 CD már aranylemez, ami egyébként nagyon alacsony. CD eladás inkább a koncerteken megy. A jogdíjak annyiban változtak mostanában, hogy mivel a rádiók a reklámbevételeik függvényében fizetnek, ez a rész csökkent, mert kevesebb cég engedheti meg magának, hogy rádióban reklámozzon. De mivel az üres CD-ken, ill. memóriakártyákon, telefonokon is van jogdíj, és ezekre nagy most a kereslet, ez a rész növekszik. Ez viszont nem egyenletes, hiszen azt nem lehet ellenőrizni, hogy ki mit tárol rajtuk. Összességében a jogdíjakból élünk. Sok külföldi zenét licencelünk be, főként elektronikus zenét, az egy egyszerűbb modell: fizetünk egy bizonyos összeget, és ha ennél többet termelünk, akkor van árrés a bejövő és kimenő jogdíjak között.

De ezért is álltam rá az Egység.org-ra, mert láttam, hogy ebben már nem nagyon tudok előrébb lépni. 2007-ben a top 5 albumból 3 a miénk volt (Rúzsa Magdi, Tankcsapda, Irigy Hónaljmirigy), és majdnem az összes bevételünk elment a rezsire és az alkalmazottakra.

Egyre több zenekar dönt úgy, hogy nem foglalkozik kiadókkal, ingyen felteszik az albumukat, és majd a koncertekből lesz bevétel. Ez itthon mennyire trend? Mennyire van esélyük a befutásra?

Eléggé növekszik, ill. én is ezt szoktam javasolni a minket megkereső zenekaroknak, mert 1-2 gázsiból meg lehet finanszírozni az albumkiadást, a koncerteken pedig el lehet adni a CD-ket. Amiben mi tudunk segíteni, hogy van egy kapcsolatrendszerünk, ami tizensok év munkájának eredménye, tehát ha tőlünk érkezik valami, az hamarabb célba ér, mondjuk egy rádiónál, mintha kívülről jön, mert a kiadó már egy brand és hiteles, ha odateszi a nevét valami mellé. Ennek nem kéne egyébként így lennie, de attól még ez van. Szerencsére azért vannak kivételek, az MR2-nél pl. mindent meghallgatnak.

A jogdíjkezelésben tudunk még segíteni, mert nagyon sok művész nincs tisztában ezekkel, és nem tudja kezelni. Kvázi jogdíjfelhajtó, azaz promóter, és jogdíj behajtó ügynökségként is működünk, ez pusztán tapasztalat és szaktudás kérdése. De mondjuk egy olyan rockzenekarnak, ami nem nagyon számíthat rádiós játszásra, felesleges leszerződni kiadóval, több értelme van, ha megcsinálják maguk az albumot. Ill. nem nagyon kellenek már albumok sem, nem szükséges, hogy legyen egyszerre 10 dal, legyen inkább egy jó dal 2 havonta, valami low budget videóklip a youtubera, és ezzel el lehet indulni. Erről szól a net. Ha leülsz a szobádban gitározni, és az jó, akkor az kelleni fog az embereknek. Leegyszerűsödött az egész folyamat, és teret adott az emberek kreativitásának.

Más projektekben is aktívan működsz, a legújabb kezdeményezés az Egység.org. Mesélj erről, mi is ez pontosan?

Az Egység.org egy új közösségi honlap, ami munkát tud adni az embereknek, olyan módon, hogy egy projekt kezelő felület lesz ráfejlesztve, és a regisztrált tagok nem vacsora és party fotókat, meg menhelyes kutyák fotóit pakolgatják, hanem az alapján szerveződnek, hogy van-e dolguk egymással, közösen hozzanak össze egy produktumot. Akár egy dalt, akár biotermelői áruláncot, akár fordítói munkát, effektive bármit. Most pont az utóbbi kéne nekünk, mert rengeteg külföldi szaktudás van angol nyelven, amit le kéne fordítani. Ez egy “tudatos-facebook” azoknak, akik felismerik, hogy a világunk megváltozását nem valamelyik párttól kell várni felülről, hanem önmagunktól, ezeknek az embereknek kínál kapcsolódási és munkavégzési lehetőséget.

Technológiailag nem új a történet, mert a Facebook ezt elég jól kitalálta, annak viszont nincs társadalmi, csak gazdasági célja. Az Egység.org-nak viszont az, hogy a userek maguknak termeljenek bevételt. A legelső visszhangok alapján nagyon jó a fogadtatás, és folyamatosan fejlesztjük természetesen. Emellett van egy újság része az oldalnak, ahol szerkesztőségként fogunk működni, és tartalmat akarunk gyártani, ahol gyakorlatilag azokat az embereket mutatjuk be, akik a userek. Mert ha a valós értéket legritkább esetben képviselő celebvilág működik, akkor egy tisztességes biotermelő bemutatása miért ne működhetne. Itt jön be az, hogy mi a fontos, mik az értékek. Az oldalnak van egy alternatív értékrendje (jé újra alternatív:)), amit egyre több ember vall magáénak.

Van egy cimborám, akinek volt egy nagy vállalkozása, de becsődölt, tönkrement emiatt az egészsége is, fogta magát, lehúzott vidékre, és gyönyörűen önfenntartja magát. Róla is akarok filmet csinálni, hogy helló, így is lehet. Mert amíg az embereknek nincs alternatívájuk, ill. el sem tudják képzelni, hogy mit csinálhatnának ahelyett, hogy elmennek dolgozni reggel 8-kor, és este 8-kor hazamennek, megveszik a gyakorlatilag mérgező ételeket és a különböző cuccokat, addig nem lesz változás. Az nem változás, hogy több pénzt keres valaki, és több egészségtelen kaját, meg felesleges dolgot vásárol, hanem ha minőségi életidőt tud szánni magára.

Barátaimmal szoktam erről vitatkozni, hogy ne mondja már nekem senki, hogy ezért születtünk, mert ha ezt tudjuk, akkor biztos nem jövünk. Azért születtünk, hogy örömben éljünk. A jelenlegi struktúra viszont, ami működteti a világot, elfelejtette ezt. Nem rosszak ők, csak tévednek. Elfelejtették az eredeti célokat. És amikor gyerekként abban nősz föl, hogy tanulj, jó iskola, jó meló kell, mert anélkül hitvány vagy, akkor ember legyen a talpán, aki ebből ki tud jönni, hogy ezt lehet másképp is. Mi erre adunk egy alternatívát, és ennek a segítője lesz az Egység Music nevű brand. Mert a korábban elmondottak alapján hiszem, hogy a zene egy nagyon komoly csatorna, amin keresztül üzeneteket lehet közvetíteni. Meg hát más nem indokolja számomra, hogy mit keresek én ebben a zenebizniszben.

Ez egy nagyon izgalmas társadalmi kísérlet, úgy, hogy a társadalmi és jogrendszer kereteibe maximálisan belefér. Megvalósít olyan célokat, amit a politika nem tud, és nem képes, mert nem tud másként tekinteni a dologra, a világra. Amíg a képviselők bemennek a Parlamentbe, és azt feltételezik, hogy minket nem ismerve lehetőségük van arra, hogy bármit tegyenek értünk, addig ez egy téves elgondolás. Nem feltételezem, hogy mindenki gonosz, kapzsi és mohó, csak egyszerűen rosszul látják a dolgokat, nem így működik az élet. Ha leülnél egy kicsit ellenszenves kigyúrt kopasz csávóval dumálni egy órát, kiderülne, hogy ugyanazt szeretné az életben, mint te. Mind egyek vagyunk, Egység, stb., innen a név. Az lenne a legjobb dolog, ha az emberek is leülhetnének a politikusokkal beszélgetni. Megismerné ember az embert. Ha tudnának úgy vezetni, hogy az a javunkat szolgálja. Jelenleg mi szolgáljuk őket.

Ez a jelenlegi gazdasági rendszer már bebizonyította, hogy bebukott, ezt már el kéne lassan fogadni. Miért ne lehetne valami teljesen mást? Nincs nagyon más alternatíva. Az Egység.org ehhez pedig egy technológiai felületet ad csupán, remélve hogy sok embernek tudunk segíteni.

Nagyon izgalmas időket élünk, nagy változások vannak. Ez nehéz, persze, de nagyon izgalmas, minden nap úgy kelek fel, hogy mi lesz ma. Kezdjetek el élni...;)

Egy izgalmas változás kellős közepén - Interjú Bérczes Ádámmal 2/3

-Az előző részek tartalmából-

Az Eurovíziónak sok tanulsága volt, de egy bizonyosan: valami változóban van itt, kérem. Már nem működnek a régi képletek a tömegek zenei értelemben való megetetésére, már mást kérünk. Vajon a közízlés alakult át, vagy eddig is ilyen volt, csak senki nem szólt semmit? Az ezeket leíró trendekről kérdeztem Bérczes Ádámot, a CLS Music lemezkiadó vezetőjét. Aztán kiderült, nemcsak a zene, hanem minden más is változik. Interjúsorozat, második rész.

Az elmúlt években egyre több olyan zenekar jutott el arra a szintre, hogy alternatívból populárissá vált, ezek közül jó néhány a CLS égisze alatt. Szerinted ez minek köszönhető?

Egyrészt megjelentek olyan médiafelületek, amik erre nyitottak voltak, pl. az MR2. Amikor indult a rádió, adtam nekik 50 CD-t, és érdekesnek találták ezt a senkiföldje irányt. Emellett a fesztiválozás is mainstreammé vált, ez pedig helyszínlehetőséget adott azoknak a zenekaroknak, akik felfutottak. Az, hogy ezek működnek, szépen jelzik, hogy annyira nem is alternatív a történet már, igenis van igény rá. Fontos az egésznek az organikussága is, a legtöbb alternatív művész a saját produktumát adja elő, ez a jellegénél fogva őszintébb, hitelesebb, és könnyebben utat talál az emberekhez. Számomra a Kedvesem sikere is ezt mutatja. Kapott egy felületet a dal, és utat talált az emberek szívébe. Lehet ezt bagatelizálni, ill. figyelmen kívül hagyni, miképp egy jelentősnek tartott média sem foglalkozott azzal, hogy mit is jelent Alex sikere, csak blogokon lehet erről olvasni .

Az embereknek tele van a hócipőjük azzal a műanyag zenével, amivel nyakon öntik őket. Nem lehet tömegeket hülyére venni, csak egy bizonyos ideig. Pláne most fontos ez, hiszen elég nagy kaki van az országban, zajlik az emberek teljes elhülyítése. Ennek köszönhetően az igaz szó és őszinteség lassan visszakerül a helyére az emberek szívében, mert felismerik, hogy ez valóban érték.

Az Egység Music is erről fog szólni: azoknak a zenészeknek ad majd otthont, akik felvállalják őszintén az élettel, a világgal kapcsolatos véleményüket. Nélkülözhetetlen, hogy a zenészek a társadalmi változások élére álljanak, hiszen a művészetnek, így a zenének is ez a célja, lényege, túl azon, hogy örömöt szerez, szórakoztat. Izgalmas változások jönnek, ill. már benne vagyunk a közepében.

Hogyan kerülnek be hozzátok a zenekarok? Mi az amit kerestek bennük? Érzésre megy, hogy meglegyen bennük a perspektíva, vagy vannak bizonyos szempontok?

Nagyon sok demót kapunk, alig tudom utolérni magam. Munka mellé szoktam őket hallgatni, és ha valamin fennakad a fülem, és jól esik még egyszer meghallgatni, az már jel számomra, hogy azzal érdemes foglalkozni, mert ami nekem tetszik, az sokaknak tetszik. Ezt nehéz volt elfogadnom, elhinnem sokáig, de most már megbarátkoztam a gondolattal. Persze van pár feltétel is, elsősorban a konstruktív zenéket keresem, azaz legyen építő, pozitív üzenete. Fontos az is, hogy olyan művészekkel dolgozzunk együtt, akik megértik, hogy akkor lesz jó nekik, ha másoknak is jó, akik tudják, hogy először adni kell, és ha jót és jól adunk, akkor kapunk. Ez egy ilyen játék. De ezek a feltételek is érzésekre vezethetőek vissza, szóval alapvetően érzésre megy. 

Most már zsinórban két Eurovízión voltatok kint. Mennyiben volt könnyebb végigcsinálni idén a tavalyi tapasztalatokkal a hátatok mögött?

Összességében a harmadik, mert Rúzsa Magdival is mi voltunk kint Helsinkiben anno, csak akkor nem volt épp hazai kiválasztó verseny. De ettől még nem volt könnyebb. Teljesen más volt Alexszel együtt dolgozni, mint a Compact Discoval. A legnagyobb különbség az volt, hogy a Compact Disco nagyon akarta ezt a sikert, mind a hazait, mind a nemzetközit, és ezért teljesen más volt az attitűdjük, nagyon sokat tettek a sikeres szereplés érdekében. Alex viszont nem akart elindulni az itthoni versenyen sem, ez az én „hibám” volt. Emiatt az itthoni verseny végéig komoly lelkiismeret furdalás volt bennem, hogy berántottam Alexet egy olyan történetbe, amibe ő nem akart beszállni. Ő egy befelé forduló zenész, aki most kapott egy irgalmatlan népszerűséget, és emiatt rengeteg támadást is. Pont emiatt nagyon kellett arra figyelnünk a kinntartózkodásunk alatt, hogy jól érezze magát, hogy amikor fellép a színpadra, jó hangulatban legyen. De túl sok meló nem volt kint, mivel erősen limitáltuk a médiamegjelenéseket. Ez egyébként taktikai húzásnak is jó volt, mert az, hogy nehezen megközelíthetővé vált, felkeltette a kinti média érdeklődését. Mondjuk nem is nagyon voltak felkészülve a riporterek, mármint ami a háttérmunkát illeti, így sok felesleges interjút el tudtunk kerülni. Baku fizikailag vett inkább igénybe, a mostani pedig lelkileg, szellemileg. De nagyon felemelő volt mindkét verseny.

Szerinted mi áll annak a hátterében, hogy ennyi támadás érte ByeAlexet?

Lényegében egy Babits Mihály idézettel tudom indokolni:

“Mindenik embernek a lelkében dal van,

És a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

Az hallja a mások énekét is szépnek”

Nagyon sok embernek nem szép az ének a lelkében. Az, hogy mekkora szar van az országban, a világban, egyrészt nagyon sok embernek okoz szeretetlenséget, ill. ez a szeretetlenség okozza ezt a helyzetet is. Nem tudták hova tenni, hogy egyszer csak jön egy csávó a semmiből, ír egy szerintük egyszerű dalt, és ekkora hullámokat ver. Azért mert ez egy őszinte dal, és a szeretetről szól, ennyi. Mi sem bizonyítja jobban, hogy minden gyerek imádja, és kik őszinték és tiszták, ha nem a gyerekek? Ez egy “kőkemény“ szívnyitogató dal, és a lehető legjobbkor jött az országnak. Nagyon megható leveleket kapunk, van aki leírta, hogy leukémiás, és az életkedvét hozta vissza, más pedig azt írta, hogy a felesége meghalt 1 évvel ezelőtt, és a Kedvesemet hallgatva végre meg tudta siratni. Már attól lúdbőrözöm, hogy ezekről beszélek.

Ezért van értelme ezt csinálni. A celebvilág képviselőinek tükröt tartott a dal, aki belenézett megláthatta, hogy mi a saját teljesítménye és e dal sikere közt a különbség. No ezért köpködték őt annyian....persze csak szerintem.

Ugrás a harmadik részre.

Egy izgalmas változás kellős közepén - Interjú Bérczes Ádámmal 1/3

Az Eurovíziónak sok tanulsága volt, de egy bizonyosan: valami változóban van itt, kérem. Már nem működnek a régi képletek a tömegek zenei értelemben való megetetésére, már mást kérünk. Vajon a közízlés alakult át, vagy eddig is ilyen volt, csak senki nem szólt semmit? Az ezeket leíró trendekről kérdeztem Bérczes Ádámot, a CLS Music lemezkiadó vezetőjét. Aztán kiderült, nemcsak a zene, hanem minden más is változik. Interjúsorozat, első rész.

Bár a hazai zenei élet elég szerves részét képezed, mégis alig lehet rólad információt találni. Ez tudatos háttérben maradás, vagy egyszerűen nem jut el odáig a hazai média, hogy téged is megkérdezzen? 

Az hiszem, inkább az utóbbi, nem nagyon jut el odáig a média, hogy megkérdezzen bármiről. Nem áll össze nekik a kép, általában nem tudják, mi az, hogy lemezkiadó, hogy több zenekar sikeréért dolgozik egy-egy kiadó, és ha több zenekar sikeres, akkor érdemes összefüggést keresni. Általában ha megkeresnek, többnyire a jogdíjakkal kapcsolatban érdeklődnek, hogy hogy van az Artisjus, meg a MAHASZ szabályozás, a tartalmi és kulturális értékét a munkánknak nem nagyon firtatják. 

Ennek megfelelően viszont tudatos a háttérben maradás, magamat nem promózom, bár ez valószínű a közeljövőben változni fog, mert az új label-ünknél, ami az Egység Music lesz, már szükség lesz arra, hogy magamat is exponáljam, mert nálam hitelesebben nem nagyon fogja tudni azt senki bemutatni.

Induljunk akkor kályhától, mert sokszor nem egyértelmű, mit tartunk alternatív zenének, és mit populárisnak, főleg ha összevetjük a külföldi megítéléssel. Te hogyan definiálnád? 

Én nem definiálnám. Régebben még működtek a műfaji besorolások, szerintem ma már ez nagyon nehéz. Elég csak megnézni a Fonogram díjátadó kategóráit, ahol pl. a pop-rock-ban van Majka, pedig ő rapper. Szerintem ma már nem relevánsok a műfaji besorolások, pláne, hogy egy zenekar különböző dalaiban is jellemzők a műfajváltások. Én úgy kategorizálok, hogy van nekem tetsző és nekem nem tetsző zene.

Amit alternatívnak hívnak, az gyakorlatilag minden, amit a mainstream rádiók nem játszanak. De a pop-ság a popularitást, népszerűséget jelenti, tehát lényegében az MR2 meg régen a Radio Cafe beindulásával az alternatívból pop lett. Én inkább úgy bontanám, hogy üzenetet, értéket, közvetítő vagy üzleti célból létrejött zene. Leginkább az undergroundot szokták társítani az alternatívval, talán ez illik rá a legjobban.

A mi zenekarainkat úgy hívtam, hogy „senki-földje” zenekarok. A mainstreamhez túl alternatív, az alternatívhoz túl mainstream, ezért nem is szeretem a besorolásokat. Az Anna and the Barbies például mostmár egyáltalán nem mondható alternatívnak, hiszen még az RTL Klub Híradójában is lement a klippjük.

Szerinted a hazai lakosság mekkora hányada vevő erre a zenei világra?

A legtöbb tv, rádió mind hallgatottsági adatokkal fényezi magát, de ha összeadjuk, hogy egy adott este hányan néztek tv-t, akkor kb. 4-5 millióra jön ki az összesítés. Tehát 5-6 millióan nem néznek tv-t., róluk sosem esik szó. Ugyanez érvényes a rádiós hallgatottságra, de ott még alacsonyabbak ezek a számok. Szerintem mindenki, aki nem kereskedelmi médiát fogyaszt, az alternatív média, ill. alternatív zenék után megy. Zenefogyasztás tekintetében szerintem ez megvan 60%. Csak erről nem nagyon beszélnek. Nyilván a kereskedelmi média nem fogja jelezni, hogy csak az ország 40-50%-a hallgatja őket. ByeAlex sikere szerintem jól érzékelteti ezt. Ugyanis Alex kapcsán rengetegen jelezték, hogy noha nem néznek tv-t, de ezt a műsort megnézték és miatta szavaztak. Előbújt a nem mért tömeg egy része. A tömegmédia nem foglalkozik ezzel, de interneten gyönyörűen látszik.

Eleinte, mint lemezkiadó, én is ágáltam az internet ellen, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez egy tök jó dolog. Csak sokan nem tudnak azzal mit kezdeni, hogy felnőtt egy olyan generáció, akinek teljesen természetes, hogy ingyen jut hozzá zenei tartalmakhoz. Erős túlzással ugyan, de ez olyan, mintha a levegőért akarnának fizettetni velünk. Ez egy új helyzet, amire megoldást kell találni, a Lopd el ezt a filmet c. dokumentum film is erről szól: hogyan alakították át a kommunikációt a különböző file-megosztók.

A megosztás is kommunikáció, ill. mostmár bárki lehet tartalom előállító. Az alternatív médiafogyasztók száma egyre nő, és szerintem egyszercsak majd nem lesz szükség a média jelenlegi szerepére. Mindenki maga válogatja össze, milyen tartalmakat akar látni. A fiatalok most sem néznek tv-t, a facebook-ról gyűjtik az információt, hiszen az a hiteles nekik, amiket az ismerőseik ajánlanak, újból “szájról szájra” terjed az információ. Szerintem csodálatos időszak jön, mert ezáltal teret kaphat minden emberben születésétől benne rejlő kreativitás, persze az már egy másik kérdés, hogy ki ismeri fel mindezt magában.

Ugrás a következő részre.

Merry-Go-Round - Egy körrel lentebb, mint kéne

Következzék a sorban egy akusztikus duó: a Merry-Go-Round. Egy problémám van csak velük: hogy valóban a sorban állnak, ahelyett, hogy kilépnének onnan és mennének arra, amerre nekik tetszik.

A formáció friss is meg nem is: hivatalosan idén alakult, azonban a páros (Hajdú Anett - ének, Bokor Ádám - gitár) nem most kezdett el közösen zenélni, mindketten a Gigmaker nevű csapat tagjai. Akár írhatnék amúgy róluk is... a legelső találkozásom a bandával sok mindent elárul róluk: a Dürerben volt valami nagyobb hepaj, és épp egy másik koncertre akartam menni, amikor meghallottam a folyosóról őket játszani. Olyan jó funky-s, laza enegiával tolták az egészet, hogy a végén ott ragadtam.

Na de maradjunk most inkább a duónál. Hogy halljátok is, miről beszélek:

Néhány hete volt szerencsém meglesni egy koncertjüket, nagyon jó hangulatot varázsoltak a kiskocsmába (bár hozzá kell tennem, javarészt ismerősökből állt a hallgatóság). Hajdúnak gyönyörű hangja van, Bokor pedig nem csak a 6 húrral, hanem a looperrel is ügyesen bánik, úgyhogy nem volt unalmas a koncert.

Aki kedvet kapott hozzájuk, következő bulit egyelőre nem tudok ajánlani, ugyanis fogták magukat és úgy döntöttek, a nyáron inkább a ciprusi népet boldogítják mindenféle muzsikával.

Viszont őszintén remélem, hogy ha hazajönnek, elkezdenek végre saját dalokat írni... Merthogy erre próbáltam utalni ezzel a kezdeti sorbanállós dologgal. Csak néhány szám látott még napvilágot az ő nevük alatt, és úgy tűnik, egyelőre jobban priorizálják a feldolgozásokat. Pedig ezek mennyivel sokkal királyabbak? Nem? De.

Blogbejegyzés a blogolásról, avagy egy rendes firkász nem fikáz

Akik nulla szociális élettel rendelkeznek, elkezdenek blogot írni... tartja a neten terjedő, csípős mondás. Bár vallom, hogy ez nem mindenkire vonatkozik, és lehet a kocka sztájlt értelmesen is nyomni, valóban nagyon sok az antiszociális blogger, akik a "nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" elven kürtölik véleményüket a nagyvilágba.

A minap mutatott egy ismerősöm egy zenei blogot, ami e poszt apropója. Gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, vagy sem, mert ezzel csak marketinget csinálnék neki, de aztán úgy döntöttem, hogy a véleményem leírom, linket azonban nem adok hozzá, sry. Szóval, az egész blog arról szól, hogy különböző zenei formációkat, bandákat kipécéz magának a srác, tetszőlegesen kiválasztott slágert fél-egy oldal terjedelemben ócsárol, majd újraírja a banda helyett a dalszöveget - hozzáteszem egy fokkal sem jobban, mint az eredeti. 

Namármost. Értem én, hogy nem tetszenek neki ezek a számok... de akkor miazistennek hallgatja őket? Persze, tudom, utálkozni jó dolog, fikázni jó dolog, vagy legalábbis egyes emberek azt hiszik... De ez mind mind csak cél nélküli negatív energia. Tényleg sajnálom szegényt, nem tudom, mennyi idő lehet megírni neki egy bejegyzést, de mondjuk heti két-háromszor leül azért a gép elé, hogy egy órán keresztül utálkozzon. Ez egyrészt az ő egészségének sem tesz jót, másrészről meg úgy egyébként sincs túl sok értelme. 

Szóval, ez most egy nyílt levél-féle ennek a srácnak, meg minden kedves bloggernek, aki aktív az éterben. Kedvesek! Hagyjuk már ezt! Én is fel tudnék sorolni jó néhány zenészt, akitől kockásra kaparom magam, de nem teszem, egyszerűen csak nem hallgatom őket, nem is foglalkozom velük. Egyrészt mert nem tartom az ő zenéjüket érdemesnek arra, hogy bárkinek is ajánljam, felhívjam rá a figyelmet, másrészt meg ha ez valakinek jó, akkor had' csinálják. A zene célja, hogy érzelmeket átadjon, történetet meséljen el, inspiráljon, kikapcsoljon/felpörgessen, stb., teszi mindezt valamilyen formában. Ha én erre rá tudok kapcsolódni, és át tudom venni, az tök jó, ha nem, akkor megyek és keresek egy nekem tetsző formát. De ha én nem tudok azonosulni vele, hatszáz másik ember viszont igen, minek csápolni nekik, hogy hé, figyi, ez nem jó! Ha nekik tetszik, egészségükre. Én meg megyek a saját világomba. 

Nem azt mondom, hogy jót, vagy semmit, építő kritikára igenis szükség van, de itt a konstruktivitáson van a lényeg, ezt szerintem nem kell magyaráznom. 

Annyi negatív cucc van így is, minek generáljunk még. A saját és mások életét is sokkal könnyebbé tudjuk tenni, ha ignoráljuk a számunkra nem tetsző dolgokat (mmint amiken nem tudunk változtatni). Ha azt az energiát, ami eddig elment a fikázásra, innentől pozitív dolgokra fordítanánk, már sokkal előrébb lennénk. 

Nah, ennyi volt a hétfői ömlengés adagom, egészségetekre! :)

Na de hogy ne maradjatok azért zene nélkül sem:

:)

Saverne - electro a pusztán, nem pusztán electro

Alapvetően nem szokásom számokat meg zenéket boncolgatni, ahogy a korábbi bejegyzéseimből is átjöhet, inkább összhatásra figyelek, és hogy hogy érzem magam a zene alatt. A címben szereplő formációt hallgatva valahogy mégis került egy műtős szike a kezembe, és mire észbe kaptam, már ki is beleztem fejben a számot.

Szóval, Saverne. 

Sok mindent nem lehet még tudni a formációról, az előkészületek már a tavalyi évben elkezdődtek. Egyik tag sem most kezdett zenélni, és az látszik, hogy nagyon profin akarják csinálni az egészet. Jól mutatja ezt, hogy  hatásos belépőként a leges legelső számot megkaptuk szőröstől-bőröstől, egy frankó kis klippel, hogy ne csak a fülünk álljon ketté, hanem a szemünk is.

Na de ez az, hogy nem teljesen áll ketté... a hangzásvilág nagyon bejön és igényesen van összerakva. A szemöldököm azonban önálló életre kel a 10. másodperc tájékán, amikor elkezdődik a rap. Értem én, hogy nem anyanyelvünk az angol, meg nem is tartom magam különösebben allergiásnak az akcentusokra, de ez annyira magyaros, hogy elvonja a figyelmem a zenéről. Ill. nem tudom, hogy utómunkálatokkal mennyire lehet segíteni az ilyesmin, de nekem a Csépai Gábor hangszíne valahogy kilóg. Főleg úgy óriási a kontraszt, ahogy aztán megszólal Kocsis Bence, teljesen egybeolvadva a hangszereléssel.

Félreértés ne essék, nem Csépaival van van bajom, ebben a számban pölö teljesen jó szerintem, csak itt most valami nem passzol.

A másik, amit kicsit hiányoltam, az a "kerítés-szaggatás". Mint azt már említettem volt, a hangzásvilágért jár egy virtuális vállveregetés a csapatnak, de csak biztatni tudom őket, hogy tekerjenek még a basszuson egy kicsit. Az ilyen zene sztem akkor jó, ha rám akar omlani a plafon, ne álljunk meg csak a repedéseknél.

Mindezeket leszámítva elég sztájler projekt lesz ez, én várom a következő számot.

Tagok:

Bakos István - sound engineer / live bass
Csépai Gábor - mc / lyrics
Kocsis Bence - songwriter / lyrics / vocals
Koszti Zsuzso (Flux) - visuals
Kővágó Dániel - producer / songwriter / guitars
Székács Dániel - dj

A 8-as stúdió másik sarka - ZeropozitivE interjú

Ahogy arról egy korábbi bejegyzésemben ömlengtem egy sort, január végén a ZeropozitivE bevette a 8-as stúdiót egy Akusztik koncertfelvétel erejéig. Hogy a sztori teljes legyen, Kabai Márkkal, az együttes énekesével beszélgettem, ők hogy érezték magukat, meg úgy egyébként is.

Hogy vagy mostanság?

Beteg voltam most, de egyébként jól. Várom a tavaszt.

Annak apropóján ültünk össze, hogy január végén voltatok az MR2 Akusztik stúdiófelvételén. Hogyan jött a lehetőség? Mennyire volt nehéz felkészülni?

Régóta kopogtattam már a Rádió ajtaján. A zenekart 2008-tól datálhatjuk, de ami jelentős előrelépés, az tavalyra tehető, amikor megjelent egy 4 számos kislemez. Többször jártam a Petőfiben a dalokkal, próbálkoztam, hogy hallgassák meg, de sajnos nem jártam sikerrel. Aztán sikerült az Akusztik szervezőgárdájával felvenni a kapcsolatot, és nagyjából ennyi.

Nehéz volt felkészülni, mert elég kevés időnk volt. Novemberben tudtuk meg, hogy mehetünk, és januárban volt a stúdiófelvétel. A bandából többen is egyetemre járnak, és még jócskán benne voltunk a vizsgaidőszakban – a vendégzongoristánk például aznap még szigorlatozott belgyógyászatból. Át kellett hangszerelnünk az összes számunkat, ezért volt időigényes az előkészületi folyamat, nem akartuk összecsapni, ha már egy országos rádióban játszatunk. De végül csak abszolváltuk valahogy.

A felvételen hogy éreztétek magatokat?

A körülmények nagyon meglepőek voltak. Mindenki azt mondja, hogy a 8-as stúdióban egy karót érzel a torkodban. Nem az a tipikus koncerthangulat, és ez egy vissza nem térő alkalom a legtöbb zenekar életében, hogy itt játszat. 30 főt hívhattunk meg a felvételre, de el is mondták nekünk előtte, hogy ne nagyon foglalkozzunk a közönséggel, ez elsősorban egy stúdiófelvétel, nem koncert. Csak ehhez meg nem nagyon tudtam, hogy hogy álljak hozzá, hogy teljesen zárjam ki azt, hogy vannak itt emberek, vagy valamennyire foglalkozzak velük, nehéz volt megtalálni ebben az egyensúlyt.

Amivel picit bajban voltunk, hogy netto 58 percet kellett zenélnünk. Egyrészt nem volt elég időnk arra, hogy a sajátjainkból ennyit áthangszereljünk, úgyhogy inkább feldolgozásokhoz nyúltunk, ill. én még 58 percet még nem énekeltem egyhuzamban. A koncertjeink nagyjából háromnegyed órásak szoktak lenni, felvezetéssel, mindennel együtt. Szóval, ettől egy kicsit tartottam, hogy hogyan fogom bírni technikailag.

Mik voltak feldolgozások?

Incubus egyértelmű volt, őket nagyon szeretjük és nagy hatással voltak ránk, úgyhogy tőlük játszottunk 3 számot. A Kings of Leon – Use Somebody egy utolsó pillanatos választás volt, ill. kellett kötelezően egy magyart is, ez Kowalsky meg a Vega – Ennyi csak c. száma lett. Nem nagyon hallgatunk magyar előadókat, de ez a szám rengeteget szólt a régi próbatermünkben, ami gyakorlatilag egy közösségi házként üzemelt, amíg le nem bontották. Úgyhogy ehhez a dalhoz sok kedves emlék fűződik.

Mostmár eltelt másfél hónap a felvétel óta, le is adták már a Rádióban. Változott ennek fényében a rálátásod?

Legalább plusz két hónap felkészülési idő jó lett volna. Az nagy tanulság, hogy kell venni új hangfalakat a próbaterembe, mert ahogy megszólalt az egész a stúdióban, elég nagy sokkhatás volt. Szóval, érdemes olyan körülményeket teremteni, hogy aztán egy ilyen helyen ne lepődj meg.

Én nagyon maximalista és a végtelenségig önkritizáló személyiség vagyok, úgyhogy kb. a sírás kerülgetett, amikor végighallgattam a koncertet a rádióból, de persze más nekem végighallgatni, meg más egy laikusnak. Amúgy vannak benne számomra is értékelhető momentumok, egy pár darab. De érdekes egyébként, hogy ami fent van már neten a Rádió honlapján, sokkal jobb minőségű.

Milyen visszajelzések érkeztek az adás után?

Jött plusz 15 lájk a Facebookon.

De nem is nagyon vártam tőle semmit. Mi elég ismeretlen zenekar vagyunk még. De ez általában így is van, nem sokan számíthatnak ettől nagy előreugrásra.

Annyit vártam ettől az egésztől, hogy hátha mostmár elkezdik játszani a számainkat, de sajnos nem kaptam pozitív választ.

Nincs egyszerű dolgunk, mert nem mainstream zenét játszunk, nem is annyira egyszerűek a dalok, viszont ezekből nem szeretnénk engedni. Kicsit mostohagyerekek vagyunk a hazai zenei piacon, de nem vagyunk hajlandóak kompromisszumokat kötni.

És most hova tovább?

Zenélünk tovább. Jelenleg gitárost keresünk, de ezt leszámítva dolgozunk tovább, és reméljük, hogy a zenénk egyszer célba ér. Jó volt ez az Akusztik, de mi rock koncertet szeretünk adni, úgyhogy most tervezünk is egy pár fellépést. Tavaly volt egy nagyon jó bulink Hűvösvölgyben az erdőben, idén is szeretnénk valami ilyesmit. Ill. örülnénk, ha egy-két fesztiválra is el tudnánk jutni. Néhány új dalt is tervezünk felvenni, klippet hozzá, stb. Ha ezek összejönnek idén, akkor már jók vagyunk.

Legközelebb március 29-én leszünk hallhatóak az Iskolában.

Néhány gondolat A Dalról

Annak a fantasztikus dolognak az örömére, hogy hetek óta folyik nekünk a csapból egy ilyen, hogy A Dal, gondoltam, összegzem az erről kialakult véleményem. Alapvetően két gondolatfonal fogalmazódott meg bennem, egyik a T. Közönségnek, másik pedig a T. Szervezőgárdának és Zsűrinek címezve.

Szóval, nem igazán értem azokat az embereket, akik azért fikázzák a dalokat, hogy mennyire buták, egyszerűek (maradjunk most csak ennél a paraméternél). Ez egy ilyen verseny. A cél egy nagyon egyszerű, nagyon triviális dalocska kiválasztása, amit lehetőség szerint bárki elénekel egyszeri hallás után. Ennyi. Aki komplexebb zenére vágyik, az ne ebben a műsorban keresse a boldogságát.  Ezzel tökéletesen tisztában vannak a dalszerzők és előadók is, nem azért pályáztak ilyen dalokkal, mert csak ennyire képesek. Erre Pély Barnával szeretek példálózni, akit le lehet húzni a a United slágerek miatt, de én azóta emelem a kalapom előtte, meg leborulok, meg minden egyéb, a tiszteletet kifejező tevékenység, amióta hallottam rendes zenét is játszani. Merthogy a pasi ilyeneket is tud, ha akar:

Csak ezt már úgy hívják az okosok, hogy rétegzene, és kevésbé eladható.

Nahde vissza A Dal jelöltekre.
Nyilván, hogy jók-e ezek a dalok, az már egy másik kérdés. Alapvetően az egyszerűség és jóság nem kellene, hogy egymást kizáró paraméterek legyenek, meg hát nem kell minden esetben virtuóznak lenni. Egy bundáskenyeret is el lehet nagyon finomra készíteni, és hát inkább egy jól összerakott bundáskenyér, mint egy elrontott libamáj. (Az már természetesen egy másik kérdés, hogy itt azért volt jónéhány csúnyán odaégetett bundáskenyér.)

Szóval, csak ennyit kérnék, hogy azért ne szidjuk a számokat, hogy egyszerűek, max azért, ha szimplán sz@rok. :)

A másik, amin megütköztem kissé, hogy a zsűri őszinte csodálkozással fogadta ByeAlex sikerét, mondván, hogy  hogy tetszhet egy ilyen szám egy nem ilyen stílusban szocializálódott országban az embereknek.

Drága Zsűri! Itt a tavasz, és hamarosan jön a nyár. Egy-egy szabad estéteken tegyetek egy kört néhány romkocsmában, vagy lessetek ki egy-egy alter fesztiválra, és nézzétek meg, hány ember van ott. Menjetek be bármelyik gimnáziumba vagy egyetemre és számoljátok össze hány fazonon van ugyanilyen sapka. Annyit segítek, hogy az egy kezetek nem lesz rá elég.

Bár ByeAlex zenei kvalitásait most nem minősíteném, az tény, hogy a jelentkezők közül az ő száma állt a legközelebb az alternatív világhoz. Ennyiből örülök, hogy ő nyert, mert ez egy igen fontos jelzésértékkel bír, és remélem, hogy egyszer a zeneipar fontosabb szereplőinek is leesik, hogy az emberek többsége nem kíváncsi már futószalagon gyártott szintipopra.

Ha meg Alex nyerte a lehetőséget, hogy képviseljen minket, akkor már szurkoljunk neki.

Písz :)

Zarándoklat a 8-as stúdióba

- avagy egy zenefüggő Mekkája - 

Vigyázat! Az alábbi bejegyzés helyenként csöpögős mondatokat, kifejezéseket tartalmazhat, a monitorból  esetlegesen kifolyó nyálmennyiségért felelősséget nem vállalunk. Megértésüket köszönjük.

Bármilyen elcsépelt is a kifejezés, de igaz, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. A közhelyekben pedig az a csodálatos, hogy hiába tudja az ember betéve az összeset, mégis óriási élmény tud lenni, amikor meg is érti valamelyiket. Szóval, ezzel a kis filozófiai intróval arra akartam kilyukadni, hogy utazhat az ember a világ másik végére is, a legjobb dolgok úgyis itthon történnek. 

Velem legalábbis mindenképp, hiszen csak itt van nekünk ilyenünk, hogy MR2. Sokan sokféleképpen szidhatják a Rádió működését, repertoárát, stb., de az, ahogy néhány évvel ezelőtt képes volt alapjaiban átalakulni, és a haza alternatív zenei világ bástyakövévé válni, azt hiszem, az adó vitathatatlan érdeme. Csak úgy, mint az MR2 Akusztik c. műsor, amely kezdetben a magyar underground krémjének műhelye volt, majd (mivel előbb-utóbb elfogytak a nagyágyúk), a feltörekvő új nemzedék belépőjévé vált a "nagyok" közé. Ezzel a műsor színvonala nem csökkent, hiszen a tehetség és a népszerűség nem feltétlen egyenesen arányosak. 

Mint mániákus gyöngyszemvadász, örül a lelkem, ha azt látom, hogy azokat a kincseket, amiket már én is kibogarásztam magamnak a fű tövéből, más is észreveszi, úgy, ahogy jelen esetben a ZeropozitivE kapott lehetőséget, hogy az MR2 Akusztikban bemutatkozzon. Amikor erről értesültem, azonnal felcsillant a szemem és emelkedett pulzussal, izgatottan kerestem meg a bandát, engedjék meg, had' vegyek részt a stúdiófelvételen. A srácok pedig (várakozásaimat felülmúva) rábólintottak: "Jól van, gyere." 

Ahogy tegnap baktattam a Bródy Sándor u. fele, olyan görcsben volt a gyomrom, mintha nekem kellene koncertet adnom. Nem tudtam elhinni, hogy - még ha "csak" hallgatóságként is, de - beléphetek a hazai alter zenei élet szentélyébe. A Rádió székházában már a folyosón haladva is azt éreztem, hogy minden lépéssel az itthoni médiatörténelem atomjaiba harapok, de az igazi katarzis természetesen akkor jött, mikor megérkeztünk "a" kultikus 8-as stúdióhoz. Valószínű csak a tudat részegített meg, hogy abban a teremben állok, ahol  előttem annyi "Mester" járt, ott hagyva magából egy-egy apró eszenciát, mert esküszöm, még a levegő is sűrűbb volt a teremben. Azt hiszem, ezt mindenki érezte valamilyen szinten, mert az érkező barátok és hozzátartozók is csak tiszteletteljesen suttogtak, míg vártunk. Majd helyet foglalt a banda is, és kezdetét vette a felvétel.

Nem vagyok nagy technikai szakértő, így fogalmam sincs, milyen hangrendszereket használnak a stúdióban, de ahogy az első akkordok megszólaltak, erősen, élesen, tisztán - gáz/nem gáz - a könnyem is kicsordult. A pillangó-effektus (miszerint egy lepke szárnycsapása is okozhat hurrikánt a világ másik végén) e csöpp kis univerzumban, ami a teremben keletkezett hirtelen, hatványozottan volt érvényes. Egyetlen apró hang, rezdülés sem sikkadt el, és a srácokon lehetett is látni, hogy iszonyatosan koncentrálnak minden finomságra, hogy minden a helyén legyen. 

A ZeropozitivE koncertekről megszokott brit alternatív pop-rock hangzásból ezúttal kikerült a zúzda szekció (ami egyébként a számok hivatalos verzióin sem annyira érződik), így maradt egy érzelmes, melodikus melankólia - már ami a kezdést illeti.  Később aztán ebben a visszafogott verzióban is fel tudtak pörögni a fiúk, de minden szám bizonyította, hogy nem ok nélkül vannak itt. Örültem, hogy az én örök szerelmem, a zongora is kapott vendégszerepet az egyébként gitáralapú nótákban, remekül illett a koncepcióba. Idővel a hangulat is oldottabb lett, aztán mire kettőt pislogtunk, már véget is ért a felvétel. Jobban nem is mennék bele az elemzésbe, egyszerűbb lesz majd meghallgatni a műsort. Érdemes.

A fenti, suta mondatokba foglalt gondolatokat egészen nyugodtan lehet nyálasnak, naivnak, idealistának titulálni, picit szakavatottabb szemmel talán annak hatnak, de mindezt vállalom. Sőt. 

A ZeropozitivE-nak pedig nem tudok elég hálás lenni, hogy csatlakozhattam ehhez az óriási élményhez.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, kedves Olvasók, de én rémesen kíváncsi vagyok a másik oldalra is, úgyhogy a következő bejegyzésben a bandával olvashattok egy interjút, ők hogyan élték meg ezt a koncertfelvételt.

Folyt. köv.!

Patent - Egy kis hátulgombolós funky

A maihoz hasonló borús, nyálkás téli napokon hajlamos az ember mindenféle nyári képekkel és gondolatokkal életben tartani magát. Hasonlóképp nyúlok most én is vissza egy üde nyáresti koncertélményhez, amikor a Mocsok 1 Kölykök előzenekaraként fellépő Patent-bulin ücsörögtem a Kobuczi Kertben.

A 2008 óta ténykedő formáció igazi nyári limonádé muzsikát kutyul, nem is tudom jobb helyre elképzelni, mint egy hangulatos kertkocsmába. A bandáról szinte semmilyen háttér-információt nem találtam, de igazándiból mindegy is, itt vannak a számok, ingyen letölthetőek, meghallgathatóak, ennél több nem is nagyon kell. (Még több van a honlapon.)

Szóval, jó úton haladnak a srácok, tavaly Talentometer döntősök is lettek, és láthatóan ügyesen hasznukra fordították az ott kapott építő kritikát, ez főleg a koncerten mutatkozott meg. A hangzásvilág nagyon el lett találva, de egy picivel lehetnének bátrabbak színesítésben, mert így kicsit egybemosódnak a számok. De ez csak idő kérdése, majd meglesz az a saját hang.

Koncertet sajnos nem tudok ajánlani, idén még nem bújtak elő a barlangjukból  de majd a tavasz közeledtével igazi lélekmelegítő lehet.

A zenekar tagjai:

Hajdu Csaba - ének, billentyű, harmónika

Paulik András - gitár, ének

Temesvári Máté - basszusgitár

Kirschner László - dob