What's up, Indigó utca? - Interjú Kovács Pistával

Újabb, lelkemnek kedves csapatot mutatnék be, az Indigó utca története 2007 óta végtelen. Kovács Pistával, a zenekar frontemberével beszélgettem.

PHR: Az utóbbi hónapokban kicsit nagyobb volt a csend a zenekar körül. Én ott ragadtam le, hogy voltak nálatok tagcserék tavaly. Hogy volt ez?

KP: 2012. decemberéről beszélünk.

Az eredeti felállás 2007-től kezdve úgy volt, hogy volt a Kovács Pista és senki más. Amikor a Petőfi Rádióba bevittem a Pont, pont, pont c. dalunkat, elkezdték játszani, és első helyen nyitott a Petőfi listáján, aztán jött a meghívás az MR2 Akusztikba. Konkrétan két hetünk volt arra, hogy összerakjunk egy élő zenekaros koncertet, mert hát nem akartam egy szál gitárral menni. Régen utcazenéltem együtt a Kungl Matyival, aki cajonon ütötte mellettem a történetet, ill. Roza Tamás jött, akkor még gitárosként, aztán billentyűs lett. Basszusgitárost is keríteni kellett, aki Szeifert Bálint lett (Muriel, Byealex). Tamás és Bálint gondolták úgy, hogy 2012 decemberétől nem folytatja velünk a dolgot, mert picit más vizekre szeretnének evezni. Ezután megkerestem Gyalus Márkot, aki most is a szólógitárosunk (anno Hiperkarma tribute duót csináltunk ketten Székesfehérváron), ill. Kneifel Imit, aki Fehérvárról jár fel, hogy együtt dolgozhassunk.

A csend amit említettél nem azért van, mert elaludtunk, hanem dolgoztunk. Ha egy zenekar életében megtörténik, hogy gyakorlatilag a fele kiszáll, akkor majdnem a nulláról kell  újraépíteni. A Külvilág vagy te volt 2012-ben az utolsó dal, amit azzal a formációval rögzítettünk. Sok mindent újraértelmeztünk. Szóval, nem azért volt mert csend, mert eltűntünk, a zenekar létezik. 4 koncertünk volt azóta, de nem is baj, legalább belénk rögzültek a változtatások.

Őszintén szólva, amikor Bálint meg Tomi kiszálltak, kicsit bepánikoltam, hogy most mi lesz, gitárt is alig volt kedvem ragadni, nem akartam egymagam egy szál gitárral játszani. De megérte a hosszas munka. Bár csendnek tűnhet, de mi elég hangosan dolgoztunk.

Legrosszabb esetben májusban szeretnénk egy 5 számos kislemezt kihozni, ami egy ingyen letölthetős dolog lesz. Írtunk 8 új dalt, ebből egyelőre csak ötöt veszünk fel, ebből az egyik egy korábbi dalunk továbbgondolt verziója. Konkrétat nem mondok, majd meghallja mindenki. De bátrabban használjuk az effekteket. Annál, amit megszoktak az emberek a Kitalálomnál vagy a Pont pont pont-nál, hangyányit erőteljesebb, tökösebb, zúzósabb lesz. Nekem nagyon jót tett, hogy ennyit foglalkoztunk ezekkel a számokkal.

Szóval akkor már ez a 8 szám kész állapotban van.

Így van, ha lesz koncertünk, ezeket már játszani is fogjuk. Elővettem régebbi dalokat is, azokat, amikkel nem voltam annyira megelégedve, ezek is kaptak egy új töltetet, picit tempósabbak, tökösebbek lettek.

Azt már tavaly ilyenkor is lehetett olvasni, hogy Fluor saját zenekarral szeretne előrukkolni. Ebben ti mennyire vagytok benne, vagy ez inkább az ő saját projektje?

Ez az ő külön projektje. De ő része az Indigó utcának. Nagyon sokan beskatulyázzák, holott csak meg kell hallgatni azokat a számokat, amiket mi együtt írtunk. Fluor a legőszintébb ember, akit valaha ismertem, és az egyetlen olyan ember az én kis világomban, akivel soha egy szóváltás, vagy vita nem volt, mindent meg tudtunk beszélni.

Abban a 8 számban ő mennyire van benne?

Minimum kettőben benne van. Lesz egy szám, amit már megírtunk, csak még nem vettük fel, az a címe, hogy Másmilyen, és hát az igencsak másmilyen lesz...

Lényegében mindenki hozzárendeli az Indigó utcát Tomihoz, de szerencsére nem jönnek azzal, hogy mi az ő hátán kapaszkodtunk volna fel. A Pont, pont, pont hamarabb ment a rádióban, mint ahogy a Mizu kijött. Emlékszem, pont aznap forgatták rá klippet, amikor mi az Akusztikban voltunk, onnan rohant Tomika.

Mik a tervek a jövőre nézve?

Sok sok koncert. Reméljük, idén is eljutunk azokra a fesztiválokra, amiken tavaly ott voltunk, pl. a Standra, vagy a Voltra. Ill., hogy még termékenyebb lesz ez az év. De nem az a célunk, hogy ott legyünk a csúcsok csúcsán, ha már két ember eljön, az is közösség, és le kell nyomni a bulit. Szerencsére azért ennél többen járnak. Tele vagyunk tervekkel, szeretnénk majd videoklippet, ill. online elérhetővé tenni a kislemezt. Azt gondolom, hogy egy olyan világban élünk, ahol mostmár az internet a fő média, és Lovasi szavaival élve „nekem összejöhet még”.

Egy izgalmas változás kellős közepén - Interjú Bérczes Ádámmal 1/3

Az Eurovíziónak sok tanulsága volt, de egy bizonyosan: valami változóban van itt, kérem. Már nem működnek a régi képletek a tömegek zenei értelemben való megetetésére, már mást kérünk. Vajon a közízlés alakult át, vagy eddig is ilyen volt, csak senki nem szólt semmit? Az ezeket leíró trendekről kérdeztem Bérczes Ádámot, a CLS Music lemezkiadó vezetőjét. Aztán kiderült, nemcsak a zene, hanem minden más is változik. Interjúsorozat, első rész.

Bár a hazai zenei élet elég szerves részét képezed, mégis alig lehet rólad információt találni. Ez tudatos háttérben maradás, vagy egyszerűen nem jut el odáig a hazai média, hogy téged is megkérdezzen? 

Az hiszem, inkább az utóbbi, nem nagyon jut el odáig a média, hogy megkérdezzen bármiről. Nem áll össze nekik a kép, általában nem tudják, mi az, hogy lemezkiadó, hogy több zenekar sikeréért dolgozik egy-egy kiadó, és ha több zenekar sikeres, akkor érdemes összefüggést keresni. Általában ha megkeresnek, többnyire a jogdíjakkal kapcsolatban érdeklődnek, hogy hogy van az Artisjus, meg a MAHASZ szabályozás, a tartalmi és kulturális értékét a munkánknak nem nagyon firtatják. 

Ennek megfelelően viszont tudatos a háttérben maradás, magamat nem promózom, bár ez valószínű a közeljövőben változni fog, mert az új label-ünknél, ami az Egység Music lesz, már szükség lesz arra, hogy magamat is exponáljam, mert nálam hitelesebben nem nagyon fogja tudni azt senki bemutatni.

Induljunk akkor kályhától, mert sokszor nem egyértelmű, mit tartunk alternatív zenének, és mit populárisnak, főleg ha összevetjük a külföldi megítéléssel. Te hogyan definiálnád? 

Én nem definiálnám. Régebben még működtek a műfaji besorolások, szerintem ma már ez nagyon nehéz. Elég csak megnézni a Fonogram díjátadó kategóráit, ahol pl. a pop-rock-ban van Majka, pedig ő rapper. Szerintem ma már nem relevánsok a műfaji besorolások, pláne, hogy egy zenekar különböző dalaiban is jellemzők a műfajváltások. Én úgy kategorizálok, hogy van nekem tetsző és nekem nem tetsző zene.

Amit alternatívnak hívnak, az gyakorlatilag minden, amit a mainstream rádiók nem játszanak. De a pop-ság a popularitást, népszerűséget jelenti, tehát lényegében az MR2 meg régen a Radio Cafe beindulásával az alternatívból pop lett. Én inkább úgy bontanám, hogy üzenetet, értéket, közvetítő vagy üzleti célból létrejött zene. Leginkább az undergroundot szokták társítani az alternatívval, talán ez illik rá a legjobban.

A mi zenekarainkat úgy hívtam, hogy „senki-földje” zenekarok. A mainstreamhez túl alternatív, az alternatívhoz túl mainstream, ezért nem is szeretem a besorolásokat. Az Anna and the Barbies például mostmár egyáltalán nem mondható alternatívnak, hiszen még az RTL Klub Híradójában is lement a klippjük.

Szerinted a hazai lakosság mekkora hányada vevő erre a zenei világra?

A legtöbb tv, rádió mind hallgatottsági adatokkal fényezi magát, de ha összeadjuk, hogy egy adott este hányan néztek tv-t, akkor kb. 4-5 millióra jön ki az összesítés. Tehát 5-6 millióan nem néznek tv-t., róluk sosem esik szó. Ugyanez érvényes a rádiós hallgatottságra, de ott még alacsonyabbak ezek a számok. Szerintem mindenki, aki nem kereskedelmi médiát fogyaszt, az alternatív média, ill. alternatív zenék után megy. Zenefogyasztás tekintetében szerintem ez megvan 60%. Csak erről nem nagyon beszélnek. Nyilván a kereskedelmi média nem fogja jelezni, hogy csak az ország 40-50%-a hallgatja őket. ByeAlex sikere szerintem jól érzékelteti ezt. Ugyanis Alex kapcsán rengetegen jelezték, hogy noha nem néznek tv-t, de ezt a műsort megnézték és miatta szavaztak. Előbújt a nem mért tömeg egy része. A tömegmédia nem foglalkozik ezzel, de interneten gyönyörűen látszik.

Eleinte, mint lemezkiadó, én is ágáltam az internet ellen, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez egy tök jó dolog. Csak sokan nem tudnak azzal mit kezdeni, hogy felnőtt egy olyan generáció, akinek teljesen természetes, hogy ingyen jut hozzá zenei tartalmakhoz. Erős túlzással ugyan, de ez olyan, mintha a levegőért akarnának fizettetni velünk. Ez egy új helyzet, amire megoldást kell találni, a Lopd el ezt a filmet c. dokumentum film is erről szól: hogyan alakították át a kommunikációt a különböző file-megosztók.

A megosztás is kommunikáció, ill. mostmár bárki lehet tartalom előállító. Az alternatív médiafogyasztók száma egyre nő, és szerintem egyszercsak majd nem lesz szükség a média jelenlegi szerepére. Mindenki maga válogatja össze, milyen tartalmakat akar látni. A fiatalok most sem néznek tv-t, a facebook-ról gyűjtik az információt, hiszen az a hiteles nekik, amiket az ismerőseik ajánlanak, újból “szájról szájra” terjed az információ. Szerintem csodálatos időszak jön, mert ezáltal teret kaphat minden emberben születésétől benne rejlő kreativitás, persze az már egy másik kérdés, hogy ki ismeri fel mindezt magában.

Ugrás a következő részre.

A 8-as stúdió másik sarka - ZeropozitivE interjú

Ahogy arról egy korábbi bejegyzésemben ömlengtem egy sort, január végén a ZeropozitivE bevette a 8-as stúdiót egy Akusztik koncertfelvétel erejéig. Hogy a sztori teljes legyen, Kabai Márkkal, az együttes énekesével beszélgettem, ők hogy érezték magukat, meg úgy egyébként is.

Hogy vagy mostanság?

Beteg voltam most, de egyébként jól. Várom a tavaszt.

Annak apropóján ültünk össze, hogy január végén voltatok az MR2 Akusztik stúdiófelvételén. Hogyan jött a lehetőség? Mennyire volt nehéz felkészülni?

Régóta kopogtattam már a Rádió ajtaján. A zenekart 2008-tól datálhatjuk, de ami jelentős előrelépés, az tavalyra tehető, amikor megjelent egy 4 számos kislemez. Többször jártam a Petőfiben a dalokkal, próbálkoztam, hogy hallgassák meg, de sajnos nem jártam sikerrel. Aztán sikerült az Akusztik szervezőgárdájával felvenni a kapcsolatot, és nagyjából ennyi.

Nehéz volt felkészülni, mert elég kevés időnk volt. Novemberben tudtuk meg, hogy mehetünk, és januárban volt a stúdiófelvétel. A bandából többen is egyetemre járnak, és még jócskán benne voltunk a vizsgaidőszakban – a vendégzongoristánk például aznap még szigorlatozott belgyógyászatból. Át kellett hangszerelnünk az összes számunkat, ezért volt időigényes az előkészületi folyamat, nem akartuk összecsapni, ha már egy országos rádióban játszatunk. De végül csak abszolváltuk valahogy.

A felvételen hogy éreztétek magatokat?

A körülmények nagyon meglepőek voltak. Mindenki azt mondja, hogy a 8-as stúdióban egy karót érzel a torkodban. Nem az a tipikus koncerthangulat, és ez egy vissza nem térő alkalom a legtöbb zenekar életében, hogy itt játszat. 30 főt hívhattunk meg a felvételre, de el is mondták nekünk előtte, hogy ne nagyon foglalkozzunk a közönséggel, ez elsősorban egy stúdiófelvétel, nem koncert. Csak ehhez meg nem nagyon tudtam, hogy hogy álljak hozzá, hogy teljesen zárjam ki azt, hogy vannak itt emberek, vagy valamennyire foglalkozzak velük, nehéz volt megtalálni ebben az egyensúlyt.

Amivel picit bajban voltunk, hogy netto 58 percet kellett zenélnünk. Egyrészt nem volt elég időnk arra, hogy a sajátjainkból ennyit áthangszereljünk, úgyhogy inkább feldolgozásokhoz nyúltunk, ill. én még 58 percet még nem énekeltem egyhuzamban. A koncertjeink nagyjából háromnegyed órásak szoktak lenni, felvezetéssel, mindennel együtt. Szóval, ettől egy kicsit tartottam, hogy hogyan fogom bírni technikailag.

Mik voltak feldolgozások?

Incubus egyértelmű volt, őket nagyon szeretjük és nagy hatással voltak ránk, úgyhogy tőlük játszottunk 3 számot. A Kings of Leon – Use Somebody egy utolsó pillanatos választás volt, ill. kellett kötelezően egy magyart is, ez Kowalsky meg a Vega – Ennyi csak c. száma lett. Nem nagyon hallgatunk magyar előadókat, de ez a szám rengeteget szólt a régi próbatermünkben, ami gyakorlatilag egy közösségi házként üzemelt, amíg le nem bontották. Úgyhogy ehhez a dalhoz sok kedves emlék fűződik.

Mostmár eltelt másfél hónap a felvétel óta, le is adták már a Rádióban. Változott ennek fényében a rálátásod?

Legalább plusz két hónap felkészülési idő jó lett volna. Az nagy tanulság, hogy kell venni új hangfalakat a próbaterembe, mert ahogy megszólalt az egész a stúdióban, elég nagy sokkhatás volt. Szóval, érdemes olyan körülményeket teremteni, hogy aztán egy ilyen helyen ne lepődj meg.

Én nagyon maximalista és a végtelenségig önkritizáló személyiség vagyok, úgyhogy kb. a sírás kerülgetett, amikor végighallgattam a koncertet a rádióból, de persze más nekem végighallgatni, meg más egy laikusnak. Amúgy vannak benne számomra is értékelhető momentumok, egy pár darab. De érdekes egyébként, hogy ami fent van már neten a Rádió honlapján, sokkal jobb minőségű.

Milyen visszajelzések érkeztek az adás után?

Jött plusz 15 lájk a Facebookon.

De nem is nagyon vártam tőle semmit. Mi elég ismeretlen zenekar vagyunk még. De ez általában így is van, nem sokan számíthatnak ettől nagy előreugrásra.

Annyit vártam ettől az egésztől, hogy hátha mostmár elkezdik játszani a számainkat, de sajnos nem kaptam pozitív választ.

Nincs egyszerű dolgunk, mert nem mainstream zenét játszunk, nem is annyira egyszerűek a dalok, viszont ezekből nem szeretnénk engedni. Kicsit mostohagyerekek vagyunk a hazai zenei piacon, de nem vagyunk hajlandóak kompromisszumokat kötni.

És most hova tovább?

Zenélünk tovább. Jelenleg gitárost keresünk, de ezt leszámítva dolgozunk tovább, és reméljük, hogy a zenénk egyszer célba ér. Jó volt ez az Akusztik, de mi rock koncertet szeretünk adni, úgyhogy most tervezünk is egy pár fellépést. Tavaly volt egy nagyon jó bulink Hűvösvölgyben az erdőben, idén is szeretnénk valami ilyesmit. Ill. örülnénk, ha egy-két fesztiválra is el tudnánk jutni. Néhány új dalt is tervezünk felvenni, klippet hozzá, stb. Ha ezek összejönnek idén, akkor már jók vagyunk.

Legközelebb március 29-én leszünk hallhatóak az Iskolában.

Zarándoklat a 8-as stúdióba

- avagy egy zenefüggő Mekkája - 

Vigyázat! Az alábbi bejegyzés helyenként csöpögős mondatokat, kifejezéseket tartalmazhat, a monitorból  esetlegesen kifolyó nyálmennyiségért felelősséget nem vállalunk. Megértésüket köszönjük.

Bármilyen elcsépelt is a kifejezés, de igaz, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. A közhelyekben pedig az a csodálatos, hogy hiába tudja az ember betéve az összeset, mégis óriási élmény tud lenni, amikor meg is érti valamelyiket. Szóval, ezzel a kis filozófiai intróval arra akartam kilyukadni, hogy utazhat az ember a világ másik végére is, a legjobb dolgok úgyis itthon történnek. 

Velem legalábbis mindenképp, hiszen csak itt van nekünk ilyenünk, hogy MR2. Sokan sokféleképpen szidhatják a Rádió működését, repertoárát, stb., de az, ahogy néhány évvel ezelőtt képes volt alapjaiban átalakulni, és a haza alternatív zenei világ bástyakövévé válni, azt hiszem, az adó vitathatatlan érdeme. Csak úgy, mint az MR2 Akusztik c. műsor, amely kezdetben a magyar underground krémjének műhelye volt, majd (mivel előbb-utóbb elfogytak a nagyágyúk), a feltörekvő új nemzedék belépőjévé vált a "nagyok" közé. Ezzel a műsor színvonala nem csökkent, hiszen a tehetség és a népszerűség nem feltétlen egyenesen arányosak. 

Mint mániákus gyöngyszemvadász, örül a lelkem, ha azt látom, hogy azokat a kincseket, amiket már én is kibogarásztam magamnak a fű tövéből, más is észreveszi, úgy, ahogy jelen esetben a ZeropozitivE kapott lehetőséget, hogy az MR2 Akusztikban bemutatkozzon. Amikor erről értesültem, azonnal felcsillant a szemem és emelkedett pulzussal, izgatottan kerestem meg a bandát, engedjék meg, had' vegyek részt a stúdiófelvételen. A srácok pedig (várakozásaimat felülmúva) rábólintottak: "Jól van, gyere." 

Ahogy tegnap baktattam a Bródy Sándor u. fele, olyan görcsben volt a gyomrom, mintha nekem kellene koncertet adnom. Nem tudtam elhinni, hogy - még ha "csak" hallgatóságként is, de - beléphetek a hazai alter zenei élet szentélyébe. A Rádió székházában már a folyosón haladva is azt éreztem, hogy minden lépéssel az itthoni médiatörténelem atomjaiba harapok, de az igazi katarzis természetesen akkor jött, mikor megérkeztünk "a" kultikus 8-as stúdióhoz. Valószínű csak a tudat részegített meg, hogy abban a teremben állok, ahol  előttem annyi "Mester" járt, ott hagyva magából egy-egy apró eszenciát, mert esküszöm, még a levegő is sűrűbb volt a teremben. Azt hiszem, ezt mindenki érezte valamilyen szinten, mert az érkező barátok és hozzátartozók is csak tiszteletteljesen suttogtak, míg vártunk. Majd helyet foglalt a banda is, és kezdetét vette a felvétel.

Nem vagyok nagy technikai szakértő, így fogalmam sincs, milyen hangrendszereket használnak a stúdióban, de ahogy az első akkordok megszólaltak, erősen, élesen, tisztán - gáz/nem gáz - a könnyem is kicsordult. A pillangó-effektus (miszerint egy lepke szárnycsapása is okozhat hurrikánt a világ másik végén) e csöpp kis univerzumban, ami a teremben keletkezett hirtelen, hatványozottan volt érvényes. Egyetlen apró hang, rezdülés sem sikkadt el, és a srácokon lehetett is látni, hogy iszonyatosan koncentrálnak minden finomságra, hogy minden a helyén legyen. 

A ZeropozitivE koncertekről megszokott brit alternatív pop-rock hangzásból ezúttal kikerült a zúzda szekció (ami egyébként a számok hivatalos verzióin sem annyira érződik), így maradt egy érzelmes, melodikus melankólia - már ami a kezdést illeti.  Később aztán ebben a visszafogott verzióban is fel tudtak pörögni a fiúk, de minden szám bizonyította, hogy nem ok nélkül vannak itt. Örültem, hogy az én örök szerelmem, a zongora is kapott vendégszerepet az egyébként gitáralapú nótákban, remekül illett a koncepcióba. Idővel a hangulat is oldottabb lett, aztán mire kettőt pislogtunk, már véget is ért a felvétel. Jobban nem is mennék bele az elemzésbe, egyszerűbb lesz majd meghallgatni a műsort. Érdemes.

A fenti, suta mondatokba foglalt gondolatokat egészen nyugodtan lehet nyálasnak, naivnak, idealistának titulálni, picit szakavatottabb szemmel talán annak hatnak, de mindezt vállalom. Sőt. 

A ZeropozitivE-nak pedig nem tudok elég hálás lenni, hogy csatlakozhattam ehhez az óriási élményhez.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, kedves Olvasók, de én rémesen kíváncsi vagyok a másik oldalra is, úgyhogy a következő bejegyzésben a bandával olvashattok egy interjút, ők hogyan élték meg ezt a koncertfelvételt.

Folyt. köv.!

Background - Így kell ezt!

Ha én egy friss zenekar lennék, úgy akarnék indulni, mint a Background. A recept: végy egy marék jazz konzis diákot, gyúrd össze, adj hozzá egy nagy adag tehetséget és ambíciót, áztasd be egy kis D&B-vel elkevert electro-ba, hagyd állni egy kicsit, és kész is a Background! Frissen fogyasztva ajánljuk, ízlés szerint fűszerezve.

A tavaly nyáron alakult csapat idén megnyerte a Talentometer elektronikus szekcióját, aminek következtében lehetőséget kaptak, hogy a Balaton Soundon is fellépjenek, amit nem sok 1 éves zenekar mondhat el magáról. De a szekér tovább dübörög, a múlt héten voltak hallhatóak a Petőfi Rádió Akusztik c. műsorában is, ahol számos feldolgozást is játszottak, többek között egy Dj Fresh covert, ami véleményem szerint zseniális lett:

Hogy helyet kaptak a 8-as stúdióban, a csapat vélhetően ügyesen helyezkedik a szakmai körökben, de nincs is ezzel semmi baj. Ha tehetséges a banda (és az), tessék csak törni előre, van elég gagyi a piacon. 

Album még nincs, amit ajánlhatnék, de remélhetően hamarosan lesz. Addig marad a youtube, és az MR2 Akusztik. Itt külön ajánlom a legutolsó, Forget the Angel c. nótát (sajnos ehhez sem tudok youtube linket passzintani), de ez is remekül össze lett rakva.

Szóval, Backgroundot kérjük az előtérbe!

A zenekar tagjai:

Eszes Viktória - ének

Farkas Áron - basszus

Berkó Gábor - billentyű

Horváth Bálint - gitár

Geröly Mátyás - dob

Toldi - A nagyszínpadi szobazenész - Interjú

Vannak dolgok, amiket nem érdemes túlspilázni: ha minden a helyén van, felesleges a plusz kacifánt. Ilyen Toldi Miklós nemrégiben a Petőfi Rádión megjelent önálló dala, a Happiness is, ami a maga egyszerűségével úgy mászik bele az ember fülébe, hogy ki sem akar onnan jönni. Mivel az alkotóról eddig fellelhető információk kimerültek abban, hogy a néhai Kaukázus, valamint a Magashegyi Underground dobosa, egy interjú keretében tettem kísérletet a körülötte és a szám körüli köd eloszlatására.

PHR: Hogy vagy mostanság? Kérdem ezt olyan szemszögből is, hogy az „érfelvágós” vagy az „örömzenész” kategóriájába sorolnád magad?

TM: Érdekes kérdés… szerintem ezt nem lehet így kijelenteni, hogy „érfelvágós”, de az a fajta stílus, amit csinálok, tartalmaz egy kettősséget, valami keserédes dolgot. Számomra a Radiohead az etalon, kicsit ez az elidegenedő, kívülről nézzük a világot. Nem tudod kimondani, hogy mi van, hanem körbeírod. Inkább zenekarokkal tudok jönni, meg hangulatokkal. Az szerintem magánügy, hogy milyen vagyok, és egy másik kérdés, hogy milyen a zeném. Persze vannak olyan zenészek, akiknél át lehet érezni, hogy milyen ő, ill. vannak olyan előadók, mint pl. Johnny Cash, akik azért tudtak maradandót alkotni, mert szenvedtek. Ez az íróknál is így van. Hacsak nem mondjuk, megrendelésre írsz egy filmzenét, ahol tudod, hogy ez egy munkafolyamat, de amúgy kell, hogy belül valami mocorogjon.

PHR: Mik voltak az eddigi visszajelzések a Happiness-re?

TM: Eddig nagyon jó volt. Ez egy projekt egyébként. Sokan mondják, hogy csináljam meg zenekarra, de nem lennék jó frontember. Demóként vettem fel, ezért van is a szövegben jó pár hiba, de azt mondták, hogy ez tök jó, és legyenek is benne, és így küldjem el a rádiónak. Aztán két-három hónap alatt be is került. Kb. ennyi volt az életútja.

Ez pont egy olyan dal, ami magyarra lefordítva nagyon bugyuta lenne, angolul viszont tök jó hangulata van. Ebben is itt van a keserédesség, hogy megtalálhatod a boldogságot, de igazából nem. És a feltételességtől van egy kis szomorkodós hangulata.

PHR: Teljesen Te hangszerelted?

TM: Mindent én csináltam a felvételen, úgy ahogy van, én is kevertem le.

PHR: Miért nem lennél jó frontember?

TM: Nem akarok. Ez olyan dolog, mint például egy élő interjú. Kívülről úgy tűnik, hogy tök könnyű, de ha abban a helyzetben vagy, összevissza beszélsz, hiába tudsz egyébként normálisan beszélni. A színpadon ugyanez van, látod, hogy jól érzi magát a főhős, könnyűnek tűnik, de abban a helyzetben nagyon más. Egy csomó mindenre kell fókuszálni. Nem tudnám magam ebben elképzelni – most. Bár hozzáteszem, hogy ha valaki 20 éves koromban azt mondja nekem, hogy dalt fogok énekelni, írni, meg ezzel fogok foglalkozni, kiröhögöm, mert akkor úgy volt, hogy én csak dobolok. Ehhez képest sok minden változott, mert a Magashegyiben most már gitározom is. De az könnyebb, mert van mibe kapaszkodni. Gitárral a kezemben nem vagyok szégyellős, mert az egy kicsit befelé fordulós, de amikor beszélsz, egy csomó mindent elárulsz magadról a közönségnek. Ez egy nagyon nehéz folyamat, hogy vicces is legyél, szórakoztass is, én ezt nem látom magam előtt. De nem is akarom erőltetni.

Ami nekem nagyon tetszik, és külföldön nagyon megy, a szobazene. Rengeteg olyan szám van, amit játszanak a rádiók, és fogalmad sincs, hogy ki ő. Damon Albarn volt ilyen, a Blur frontembere, hogy egy csomó minden csinált, amit nem tudtak, hogy ő az, pl. a Gorillaz. Ez nekem nagyon szimpatikus. Az a lényeg, hogy jó dalok szülessenek és hallgassák azokat, és ne ez a személyi kultusz legyen. Én is rengeteg zenekart hallgatok, de nem azt figyelem, hogy milyen a frontember, hogy viselkedik, hanem magát a zenét.

PHR: Szóval nem lesz önálló Toldi lemez?

TM: Szerintem nem. Most, hogy elkezdték játszani a Happiness-t, szeretnék tudatosan írni olyan dalokat, ami én vagyok. De nem hiszek a lemezekben, lemezeladásban. Dalokban hiszek. Ezért jó a szobazene, csinálsz öt dalt és azok legyenek jók. Mert ha lesz egy Toldi zenekar, meg kiadó, akkor azt fogják mondani, hogy írjak 10 dalt, amiből 3 jó, 7 meg nem, csak azért, hogy legyen lemez. Ha majd lesz már 4-5 szám, létre hozok egy Facebook felületet, ahol meg lehet őket hallgatni, de addig nem akarom. Meg el vagyok foglalva a Magashegyivel és minden mással, nem csak ez van.

PHR: Mennyire tekinthető kikacsingatásnak a Magashegyiből?

TM: Ez szobazene, egy egytagú zenekar, ezért is lenne nehéz ezt zenekari felállásra vinni. Meg hát profi zenész szinten összerántani egy zenekart a nulláról nagyon sok munka, nagyon fárasztó. Ezt végigcsináltam a Kaukázussal, a Magashegyivel. Meg élőben zenélni, énekelni nagyon nagy út. Ezért használom a szobazenész szót, ez egy teljesen más feeling. Nincs ott senki, amikor felénekled, élőben teljesen más, benned van a stressz, hogy ú, most hamis vagyok, stb.

Nem azért csinálom ezt az egészet, hogy szerepeljek, hanem azért, hogy a dalok, amik születnek, jók legyenek.

Marge - A trip-hop virágszál

Annál, amikor takarítás közben rég elfeledett és elveszettnek hitt kincsekre bukkan az ember, csak az a jobb, ha addig ismeretlen dolgokat talál... Valahogy így jártam én is, amikor az otthoni káosz felszámolására tett kísérlet közben az MR2 Akusztikot hallgatva először "találkoztam" Marge-ékkal. Az itt bemutatott verzió ugyan különbözik az albumon található hangzásvilágtól, de amit a koncerten a Farkas testvérek (Farkas Bálint - basszus, Farkas Izsák  - hegedű, Farkas Áron - cselló... legalábbis gondolom, hogy testvérek, ennyi Farkas csak nem torlódik fel magától egy helyen...), szóval amit a Farkasék műveltek, zseniális volt. Már az intro megfogott:

Természetesen le is vadásztam rögtön az albumot (ami egyébként ingyen letölthető innen), és bevallom, kicsit furcsa volt az akusztik verzió után meghallgatni. Érdekes vegyítése a trip-hop-nak, jazz-nek és a popnak. Mészáros Zsuzsa énekesnőnek egészen jellegzetes hangja van, amely gyönyörűen meglágyítja a trip-hop durvaságát. Annak ellenére azonban, hogy izgalmasan vegyítik ezeket a műfajokat, számomra kissé darabosnak tűnik a zene, valahogy nincs összeérve. Az első ismerekedés után azt goldoltam, hogy az irány jó, csináljanak még 2-3 ilyen albumot, és ha belejönnek, jó lesz. Úgy tűnik, rajta vannak az ügyön: idén őszre várható a következő Marge album.

Őszintén szólva, remélem, a következőn több magyar felvétel lesz, az első "And" c. lemezre csupán egy fért rá, ez azonban sokkal jobban passzol Mészáros hangjához.

A zenekar tagjai:

Mészáros Zsuzsanna - ének
Farkas Áron - basszus
Kardos Dániel - gitár
Szánthó Zsuzsanna - zongora
Gulyás Kristóf - dob

Baranyai Barnabás - cselló
Farkas Izsák - hegedű
Ülkei Dávid - szakszofon