Zuboly - Zakkant Zsenik

Ha az ember folyton csak azzal van elfoglalva, hogy a fűszálak között bogarásszon az apró gyöngyszemek után, néha a kicsit nagyobbakat már észre sem veszi. Még szerencse, hogy az ember barátai igen, és hogy az ember egy hosszabb utazás során előszeretettel matat a kesztyűtartóban. Nahszóval, az én-lenni-Tarzan módból átváltva: így találtam egy tök jó CD-t Busa Pista bátyánktól, akinek az Irie Maffia mellett pár évvel ezelőtt még volt ideje összerettyinteni egy olyan formációt, hogy Zuboly.

A hangzásvilág már csak azért is remek, mert ugyebár rengeteg zenekar él azzal a lehetőséggel, hogy különböző múfajokat összeheggesszen, de ilyenkor általában csak a szomszédig mennek el, ritkább esetben két házzal arrébb. Busa bá'ék viszont több, egymástól olyan távol lévő világokat pakoltak össze, hogy az ember, aki még előbb még a kesztyűtartóban kotorászott, most a kocsi "plafonjáról" kaparja a szemöldökét, hogy miazistent keres a beatbox, a hip-hop, a népzene és a jazz egy számon belül? Olyan, mintha töltött káposztát akarnál vanília fagyival leönteni, amit tök bizarr, de annyira profin van összerakva, hogy a végeredmény mégis zseniális.

A hangzásvilágot pedig csak tetézi, hogy a szöveg annyira elmebeteg, hogy már jó, és az ember, aki nagy nehezen összeszedte a szemöldökét, már a fejét kapkodja a parádés sorok és poénok után. Csak, hogy egyet kiemeljek végszójátékként:

"Kar a karé, láb a lábé, láb a karé, karalábé"

Ez nálam betette a kaput, és meg is emelem kalapom Busa Pista előtt. Bár a formációról évek óta nincs hír (az album 2009-ben készült el), én azért még reménykedem, hogy egyszer lesz folytatás.

Tagok:

Ágoston Béla

Busa Pista

Benke Ágoston Félix

Hock Ernő

Szabó Balázs Bandája - dimenziók metszete

Bár Szabó Balázs Bandája nem épp a no-name kategória, úgy gondoltam, mégiscsak megérdemlik a kezdő bejegyzés jogát, tekintve, hogy az ő koncertjükön kapott el az ihlet és a blogírhatnék. 

Szabó Balázsra sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szűklátókörű. Az alapvetően népzenei gyökerekből merítkező művész rengeteg műfajt és stílust kever, kvázi világokat mixel össze. Elsőként Fankadelivel közösen kerültek nagyobb nyilvánosság elé, a Suhancos nevű formáció keretein belül ötvözték a hip-hoppot a népzenével. A 2005-ben alakult banda azonban 4 évvel később politikai és egyéb nézetkülönbségek következtében elvérzett.

Szabó számára ez hozta el annak lehetőségét, hogy önálló zenekara legyen, és 2009-ben megalakult a Szabó Balázs Bandája. A stíluskeverés megmaradt, bár folk vonal sokkal erősebb lett, és a rappelés helyét némi poppos vonal vette át, egy csipetnyi jazz-el és funky-val megspékelve. Ami pedig így létrejött, azok számára is emészthetővé varázsolta a népzenét, akiknek egyébként emelt dózisban nem annyira bírja a gyomra.

Az eredeti felállásban ( Szabó Balázs, Rostás Ottó, Fekete Dezső, Szegedi Attila, Inoka Győző) két album jelent meg: Megcsalogatók (2010) és az Átjárók (2011). Majd 2012 év elején éles váltás történt: Szabó az összes zenekari tagját lecserélte, mondván, nagyon más elképzeléseik voltak a további munkát illetően. De ez nem jelentette a zenekar végét, 4 hónap alatt teljesen új felállással (Földes Gábor - nagybőgő, basszusgitár, Harangozó Sebestyén - gitár, ének, G. Szabó Hunor - dob, Ölveti Mátyás - cselló) betanulák a teljes repertoárt, és  neki is vágtak a fesztivál-szezonnak. 

Azt kell mondjam, a váltás jól sikerült, a minapi koncertet hallgatva meg sem fordult a fejemben, hogy egy néhány hónapja összerakott felállást látok, teljes volt az összhang a színpadon. 

Kicsit sajnálom a régieket, hogy kikerültek a zenekarból. Egyes írások szerint a kiesett tagok együtt maradtak, és Lexebb névvel folytatják a munkát, ezen kívül azonban még nincs róluk hír.

Összegezve, Szabó Balázs Bandáját a kalocsaiba bújt Nicole Kidmanhez tudnám hasonlítani. Ötvözete egy régi és új világnak, tökéletes példa arra, hogy attól, hogy valami tradícionláis, még simán lehet menő.