Toldi - A nagyszínpadi szobazenész - Interjú

Vannak dolgok, amiket nem érdemes túlspilázni: ha minden a helyén van, felesleges a plusz kacifánt. Ilyen Toldi Miklós nemrégiben a Petőfi Rádión megjelent önálló dala, a Happiness is, ami a maga egyszerűségével úgy mászik bele az ember fülébe, hogy ki sem akar onnan jönni. Mivel az alkotóról eddig fellelhető információk kimerültek abban, hogy a néhai Kaukázus, valamint a Magashegyi Underground dobosa, egy interjú keretében tettem kísérletet a körülötte és a szám körüli köd eloszlatására.

PHR: Hogy vagy mostanság? Kérdem ezt olyan szemszögből is, hogy az „érfelvágós” vagy az „örömzenész” kategóriájába sorolnád magad?

TM: Érdekes kérdés… szerintem ezt nem lehet így kijelenteni, hogy „érfelvágós”, de az a fajta stílus, amit csinálok, tartalmaz egy kettősséget, valami keserédes dolgot. Számomra a Radiohead az etalon, kicsit ez az elidegenedő, kívülről nézzük a világot. Nem tudod kimondani, hogy mi van, hanem körbeírod. Inkább zenekarokkal tudok jönni, meg hangulatokkal. Az szerintem magánügy, hogy milyen vagyok, és egy másik kérdés, hogy milyen a zeném. Persze vannak olyan zenészek, akiknél át lehet érezni, hogy milyen ő, ill. vannak olyan előadók, mint pl. Johnny Cash, akik azért tudtak maradandót alkotni, mert szenvedtek. Ez az íróknál is így van. Hacsak nem mondjuk, megrendelésre írsz egy filmzenét, ahol tudod, hogy ez egy munkafolyamat, de amúgy kell, hogy belül valami mocorogjon.

PHR: Mik voltak az eddigi visszajelzések a Happiness-re?

TM: Eddig nagyon jó volt. Ez egy projekt egyébként. Sokan mondják, hogy csináljam meg zenekarra, de nem lennék jó frontember. Demóként vettem fel, ezért van is a szövegben jó pár hiba, de azt mondták, hogy ez tök jó, és legyenek is benne, és így küldjem el a rádiónak. Aztán két-három hónap alatt be is került. Kb. ennyi volt az életútja.

Ez pont egy olyan dal, ami magyarra lefordítva nagyon bugyuta lenne, angolul viszont tök jó hangulata van. Ebben is itt van a keserédesség, hogy megtalálhatod a boldogságot, de igazából nem. És a feltételességtől van egy kis szomorkodós hangulata.

PHR: Teljesen Te hangszerelted?

TM: Mindent én csináltam a felvételen, úgy ahogy van, én is kevertem le.

PHR: Miért nem lennél jó frontember?

TM: Nem akarok. Ez olyan dolog, mint például egy élő interjú. Kívülről úgy tűnik, hogy tök könnyű, de ha abban a helyzetben vagy, összevissza beszélsz, hiába tudsz egyébként normálisan beszélni. A színpadon ugyanez van, látod, hogy jól érzi magát a főhős, könnyűnek tűnik, de abban a helyzetben nagyon más. Egy csomó mindenre kell fókuszálni. Nem tudnám magam ebben elképzelni – most. Bár hozzáteszem, hogy ha valaki 20 éves koromban azt mondja nekem, hogy dalt fogok énekelni, írni, meg ezzel fogok foglalkozni, kiröhögöm, mert akkor úgy volt, hogy én csak dobolok. Ehhez képest sok minden változott, mert a Magashegyiben most már gitározom is. De az könnyebb, mert van mibe kapaszkodni. Gitárral a kezemben nem vagyok szégyellős, mert az egy kicsit befelé fordulós, de amikor beszélsz, egy csomó mindent elárulsz magadról a közönségnek. Ez egy nagyon nehéz folyamat, hogy vicces is legyél, szórakoztass is, én ezt nem látom magam előtt. De nem is akarom erőltetni.

Ami nekem nagyon tetszik, és külföldön nagyon megy, a szobazene. Rengeteg olyan szám van, amit játszanak a rádiók, és fogalmad sincs, hogy ki ő. Damon Albarn volt ilyen, a Blur frontembere, hogy egy csomó minden csinált, amit nem tudtak, hogy ő az, pl. a Gorillaz. Ez nekem nagyon szimpatikus. Az a lényeg, hogy jó dalok szülessenek és hallgassák azokat, és ne ez a személyi kultusz legyen. Én is rengeteg zenekart hallgatok, de nem azt figyelem, hogy milyen a frontember, hogy viselkedik, hanem magát a zenét.

PHR: Szóval nem lesz önálló Toldi lemez?

TM: Szerintem nem. Most, hogy elkezdték játszani a Happiness-t, szeretnék tudatosan írni olyan dalokat, ami én vagyok. De nem hiszek a lemezekben, lemezeladásban. Dalokban hiszek. Ezért jó a szobazene, csinálsz öt dalt és azok legyenek jók. Mert ha lesz egy Toldi zenekar, meg kiadó, akkor azt fogják mondani, hogy írjak 10 dalt, amiből 3 jó, 7 meg nem, csak azért, hogy legyen lemez. Ha majd lesz már 4-5 szám, létre hozok egy Facebook felületet, ahol meg lehet őket hallgatni, de addig nem akarom. Meg el vagyok foglalva a Magashegyivel és minden mással, nem csak ez van.

PHR: Mennyire tekinthető kikacsingatásnak a Magashegyiből?

TM: Ez szobazene, egy egytagú zenekar, ezért is lenne nehéz ezt zenekari felállásra vinni. Meg hát profi zenész szinten összerántani egy zenekart a nulláról nagyon sok munka, nagyon fárasztó. Ezt végigcsináltam a Kaukázussal, a Magashegyivel. Meg élőben zenélni, énekelni nagyon nagy út. Ezért használom a szobazenész szót, ez egy teljesen más feeling. Nincs ott senki, amikor felénekled, élőben teljesen más, benned van a stressz, hogy ú, most hamis vagyok, stb.

Nem azért csinálom ezt az egészet, hogy szerepeljek, hanem azért, hogy a dalok, amik születnek, jók legyenek.