Kesh - A Mizu-mizéria

A Kesh nagysikerű Mizu feldolgozását azt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom, és őszintén szólva, nem is szeretném. A többi számra viszont érdemes odafigyelni. A 2009-ben alakult banda a korábban már említett Kocsis Bencével az élen a pop és az alternatív zene határmezsgyéjén lavírozik - meglehetősen ügyesen. 

A számok egyszerűek, könnyen emészthetőek, de szövegcentrikusak, ami nagy pluszpont. 

Az eredetileg srác-zenekarhoz (Kocsis Bence - ének, Hegedűs Ádám - billentyűk, Öllős Dávid - gitár, Egei Tamás - basszus, Békássy Péter - dob) később csatlakozott Herrer Sára, első körben vokalistaként, majd a már említett robbanás óra egyre inkább előtérbe került. Azt hiszem, ennek kb. annyian örülnek, mint ahányan nem. Én nem állnék egyik szélsőséges oldalra sem, szerintem Herrernek nagyon szép hangja van, de kissé szintetikus. Vokálként remekül támasztja alá Kocsist, de fordítva valahogy ez nem működik. 

A másik érdekes kérdés, ami felmerül a banda esetében (és felteszem, nem én vagyok az egyetlen, akiben ez felötlött), hogy hova tovább, és le tudják-e vetkőzni ezt a skatulyát. Alapvetően jól vették a kanyart, hiszen koncert koncert hátán, azonban az azóta született számokból (pl. ebből) érződik némi erőltetés, amolyan "namostgyorsancsináljunkvalamitmertfigyelnekránk". Ami érthető is, de a kapkodásban valami összetevő kimaradt a képletből, az ami eddig megfogott. 

A régi számok azonban teljesen rendben vannak, még ha egy tapasztalt hangmérnök vagy kritikus szét is szedné őket, legalább van bennük gondolat, élet, zeneszeretet, vagy mindenki nevezze annak, aminek akarja. 

A következő albumnál pedig remélem, hogy kicsit visszanyúlnak az eredeti vonalra, mert nem feltétlen az egyszerűbb a jobb.