Saverne - electro a pusztán, nem pusztán electro

Alapvetően nem szokásom számokat meg zenéket boncolgatni, ahogy a korábbi bejegyzéseimből is átjöhet, inkább összhatásra figyelek, és hogy hogy érzem magam a zene alatt. A címben szereplő formációt hallgatva valahogy mégis került egy műtős szike a kezembe, és mire észbe kaptam, már ki is beleztem fejben a számot.

Szóval, Saverne. 

Sok mindent nem lehet még tudni a formációról, az előkészületek már a tavalyi évben elkezdődtek. Egyik tag sem most kezdett zenélni, és az látszik, hogy nagyon profin akarják csinálni az egészet. Jól mutatja ezt, hogy  hatásos belépőként a leges legelső számot megkaptuk szőröstől-bőröstől, egy frankó kis klippel, hogy ne csak a fülünk álljon ketté, hanem a szemünk is.

Na de ez az, hogy nem teljesen áll ketté... a hangzásvilág nagyon bejön és igényesen van összerakva. A szemöldököm azonban önálló életre kel a 10. másodperc tájékán, amikor elkezdődik a rap. Értem én, hogy nem anyanyelvünk az angol, meg nem is tartom magam különösebben allergiásnak az akcentusokra, de ez annyira magyaros, hogy elvonja a figyelmem a zenéről. Ill. nem tudom, hogy utómunkálatokkal mennyire lehet segíteni az ilyesmin, de nekem a Csépai Gábor hangszíne valahogy kilóg. Főleg úgy óriási a kontraszt, ahogy aztán megszólal Kocsis Bence, teljesen egybeolvadva a hangszereléssel.

Félreértés ne essék, nem Csépaival van van bajom, ebben a számban pölö teljesen jó szerintem, csak itt most valami nem passzol.

A másik, amit kicsit hiányoltam, az a "kerítés-szaggatás". Mint azt már említettem volt, a hangzásvilágért jár egy virtuális vállveregetés a csapatnak, de csak biztatni tudom őket, hogy tekerjenek még a basszuson egy kicsit. Az ilyen zene sztem akkor jó, ha rám akar omlani a plafon, ne álljunk meg csak a repedéseknél.

Mindezeket leszámítva elég sztájler projekt lesz ez, én várom a következő számot.

Tagok:

Bakos István - sound engineer / live bass
Csépai Gábor - mc / lyrics
Kocsis Bence - songwriter / lyrics / vocals
Koszti Zsuzso (Flux) - visuals
Kővágó Dániel - producer / songwriter / guitars
Székács Dániel - dj

A 8-as stúdió másik sarka - ZeropozitivE interjú

Ahogy arról egy korábbi bejegyzésemben ömlengtem egy sort, január végén a ZeropozitivE bevette a 8-as stúdiót egy Akusztik koncertfelvétel erejéig. Hogy a sztori teljes legyen, Kabai Márkkal, az együttes énekesével beszélgettem, ők hogy érezték magukat, meg úgy egyébként is.

Hogy vagy mostanság?

Beteg voltam most, de egyébként jól. Várom a tavaszt.

Annak apropóján ültünk össze, hogy január végén voltatok az MR2 Akusztik stúdiófelvételén. Hogyan jött a lehetőség? Mennyire volt nehéz felkészülni?

Régóta kopogtattam már a Rádió ajtaján. A zenekart 2008-tól datálhatjuk, de ami jelentős előrelépés, az tavalyra tehető, amikor megjelent egy 4 számos kislemez. Többször jártam a Petőfiben a dalokkal, próbálkoztam, hogy hallgassák meg, de sajnos nem jártam sikerrel. Aztán sikerült az Akusztik szervezőgárdájával felvenni a kapcsolatot, és nagyjából ennyi.

Nehéz volt felkészülni, mert elég kevés időnk volt. Novemberben tudtuk meg, hogy mehetünk, és januárban volt a stúdiófelvétel. A bandából többen is egyetemre járnak, és még jócskán benne voltunk a vizsgaidőszakban – a vendégzongoristánk például aznap még szigorlatozott belgyógyászatból. Át kellett hangszerelnünk az összes számunkat, ezért volt időigényes az előkészületi folyamat, nem akartuk összecsapni, ha már egy országos rádióban játszatunk. De végül csak abszolváltuk valahogy.

A felvételen hogy éreztétek magatokat?

A körülmények nagyon meglepőek voltak. Mindenki azt mondja, hogy a 8-as stúdióban egy karót érzel a torkodban. Nem az a tipikus koncerthangulat, és ez egy vissza nem térő alkalom a legtöbb zenekar életében, hogy itt játszat. 30 főt hívhattunk meg a felvételre, de el is mondták nekünk előtte, hogy ne nagyon foglalkozzunk a közönséggel, ez elsősorban egy stúdiófelvétel, nem koncert. Csak ehhez meg nem nagyon tudtam, hogy hogy álljak hozzá, hogy teljesen zárjam ki azt, hogy vannak itt emberek, vagy valamennyire foglalkozzak velük, nehéz volt megtalálni ebben az egyensúlyt.

Amivel picit bajban voltunk, hogy netto 58 percet kellett zenélnünk. Egyrészt nem volt elég időnk arra, hogy a sajátjainkból ennyit áthangszereljünk, úgyhogy inkább feldolgozásokhoz nyúltunk, ill. én még 58 percet még nem énekeltem egyhuzamban. A koncertjeink nagyjából háromnegyed órásak szoktak lenni, felvezetéssel, mindennel együtt. Szóval, ettől egy kicsit tartottam, hogy hogyan fogom bírni technikailag.

Mik voltak feldolgozások?

Incubus egyértelmű volt, őket nagyon szeretjük és nagy hatással voltak ránk, úgyhogy tőlük játszottunk 3 számot. A Kings of Leon – Use Somebody egy utolsó pillanatos választás volt, ill. kellett kötelezően egy magyart is, ez Kowalsky meg a Vega – Ennyi csak c. száma lett. Nem nagyon hallgatunk magyar előadókat, de ez a szám rengeteget szólt a régi próbatermünkben, ami gyakorlatilag egy közösségi házként üzemelt, amíg le nem bontották. Úgyhogy ehhez a dalhoz sok kedves emlék fűződik.

Mostmár eltelt másfél hónap a felvétel óta, le is adták már a Rádióban. Változott ennek fényében a rálátásod?

Legalább plusz két hónap felkészülési idő jó lett volna. Az nagy tanulság, hogy kell venni új hangfalakat a próbaterembe, mert ahogy megszólalt az egész a stúdióban, elég nagy sokkhatás volt. Szóval, érdemes olyan körülményeket teremteni, hogy aztán egy ilyen helyen ne lepődj meg.

Én nagyon maximalista és a végtelenségig önkritizáló személyiség vagyok, úgyhogy kb. a sírás kerülgetett, amikor végighallgattam a koncertet a rádióból, de persze más nekem végighallgatni, meg más egy laikusnak. Amúgy vannak benne számomra is értékelhető momentumok, egy pár darab. De érdekes egyébként, hogy ami fent van már neten a Rádió honlapján, sokkal jobb minőségű.

Milyen visszajelzések érkeztek az adás után?

Jött plusz 15 lájk a Facebookon.

De nem is nagyon vártam tőle semmit. Mi elég ismeretlen zenekar vagyunk még. De ez általában így is van, nem sokan számíthatnak ettől nagy előreugrásra.

Annyit vártam ettől az egésztől, hogy hátha mostmár elkezdik játszani a számainkat, de sajnos nem kaptam pozitív választ.

Nincs egyszerű dolgunk, mert nem mainstream zenét játszunk, nem is annyira egyszerűek a dalok, viszont ezekből nem szeretnénk engedni. Kicsit mostohagyerekek vagyunk a hazai zenei piacon, de nem vagyunk hajlandóak kompromisszumokat kötni.

És most hova tovább?

Zenélünk tovább. Jelenleg gitárost keresünk, de ezt leszámítva dolgozunk tovább, és reméljük, hogy a zenénk egyszer célba ér. Jó volt ez az Akusztik, de mi rock koncertet szeretünk adni, úgyhogy most tervezünk is egy pár fellépést. Tavaly volt egy nagyon jó bulink Hűvösvölgyben az erdőben, idén is szeretnénk valami ilyesmit. Ill. örülnénk, ha egy-két fesztiválra is el tudnánk jutni. Néhány új dalt is tervezünk felvenni, klippet hozzá, stb. Ha ezek összejönnek idén, akkor már jók vagyunk.

Legközelebb március 29-én leszünk hallhatóak az Iskolában.

Néhány gondolat A Dalról

Annak a fantasztikus dolognak az örömére, hogy hetek óta folyik nekünk a csapból egy ilyen, hogy A Dal, gondoltam, összegzem az erről kialakult véleményem. Alapvetően két gondolatfonal fogalmazódott meg bennem, egyik a T. Közönségnek, másik pedig a T. Szervezőgárdának és Zsűrinek címezve.

Szóval, nem igazán értem azokat az embereket, akik azért fikázzák a dalokat, hogy mennyire buták, egyszerűek (maradjunk most csak ennél a paraméternél). Ez egy ilyen verseny. A cél egy nagyon egyszerű, nagyon triviális dalocska kiválasztása, amit lehetőség szerint bárki elénekel egyszeri hallás után. Ennyi. Aki komplexebb zenére vágyik, az ne ebben a műsorban keresse a boldogságát.  Ezzel tökéletesen tisztában vannak a dalszerzők és előadók is, nem azért pályáztak ilyen dalokkal, mert csak ennyire képesek. Erre Pély Barnával szeretek példálózni, akit le lehet húzni a a United slágerek miatt, de én azóta emelem a kalapom előtte, meg leborulok, meg minden egyéb, a tiszteletet kifejező tevékenység, amióta hallottam rendes zenét is játszani. Merthogy a pasi ilyeneket is tud, ha akar:

Csak ezt már úgy hívják az okosok, hogy rétegzene, és kevésbé eladható.

Nahde vissza A Dal jelöltekre.
Nyilván, hogy jók-e ezek a dalok, az már egy másik kérdés. Alapvetően az egyszerűség és jóság nem kellene, hogy egymást kizáró paraméterek legyenek, meg hát nem kell minden esetben virtuóznak lenni. Egy bundáskenyeret is el lehet nagyon finomra készíteni, és hát inkább egy jól összerakott bundáskenyér, mint egy elrontott libamáj. (Az már természetesen egy másik kérdés, hogy itt azért volt jónéhány csúnyán odaégetett bundáskenyér.)

Szóval, csak ennyit kérnék, hogy azért ne szidjuk a számokat, hogy egyszerűek, max azért, ha szimplán sz@rok. :)

A másik, amin megütköztem kissé, hogy a zsűri őszinte csodálkozással fogadta ByeAlex sikerét, mondván, hogy  hogy tetszhet egy ilyen szám egy nem ilyen stílusban szocializálódott országban az embereknek.

Drága Zsűri! Itt a tavasz, és hamarosan jön a nyár. Egy-egy szabad estéteken tegyetek egy kört néhány romkocsmában, vagy lessetek ki egy-egy alter fesztiválra, és nézzétek meg, hány ember van ott. Menjetek be bármelyik gimnáziumba vagy egyetemre és számoljátok össze hány fazonon van ugyanilyen sapka. Annyit segítek, hogy az egy kezetek nem lesz rá elég.

Bár ByeAlex zenei kvalitásait most nem minősíteném, az tény, hogy a jelentkezők közül az ő száma állt a legközelebb az alternatív világhoz. Ennyiből örülök, hogy ő nyert, mert ez egy igen fontos jelzésértékkel bír, és remélem, hogy egyszer a zeneipar fontosabb szereplőinek is leesik, hogy az emberek többsége nem kíváncsi már futószalagon gyártott szintipopra.

Ha meg Alex nyerte a lehetőséget, hogy képviseljen minket, akkor már szurkoljunk neki.

Písz :)