Tavaly már írtam egy hasonló véleménykitörést a Dalról, ill. Byealexről, több okból is meg akartam tenni idén is. Aki egynél több posztot elolvas itt a Pannon Húrockon, az láthatja, hogy a fikázós stílus nem az én műfajom. Ha valami nem tetszik, azzal nem foglalkozom. Namármost, nem célom az egekig felmagasztani A Dalt, nyilván vannak betegségei még, meg akad fejleszteni való jócskán, de a tendencia, ami mentén halad a koncepció, szerintem tök jó.
Azt mindenképpen pozitívumnak tartom, hogy egyre inkább a szakma versenye kezd ez lenni, és a dalszerzők tényleg igyekeznek minőségi pop-ot létrehozni. Nem mondom, hogy mindig sikerül, de én speciel őszinte csodálkozással konstatáltam, hogy egynél több olyan dal van a 30-ban, amit nem csak, hogy nem fáj végighallgatni, de még rá is nyomok a replay gombra.
Szerintem ez mindenképpen egy olyan vonal, amire - ha a szervezőknek van egy kis eszük - akkor jobban ráerősítenek. Értem ez alatt, hogy a zsűri igazán elhagyhatná a tehetségkutatóra hajazó imidzset, meg a bullshitet, és simán mehetnének egyenesben a szakmai kommentek.
Az is tök kultúr dolog, hogy online streammel simán lehet nézni bármilyen eszközről a műsort. A középdöntő alatt ugyan elég sokszor lefagyogatott a dolog, és elég idegesítő volt folyamatosan frissítgetni, de pl. a döntőnél már semmi para nem volt (pedig gondolom neten is azt nézték a legtöbben).
Na és persze a végeredményről is szólni kell pár szót: itt azért picit berágtam. Csak egy picit, mert alapvetően András száma nekem nagyon tetszik, és egy percig nem sajnálom tőle, had' menjen, de az igazságérzetemet meglehetősen bántotta a négyes leszűrés. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ha akár a Depresszió, akár a New Level Empire bekerül a legjobb 4-be, akkor más lenne az eredmény (nem azért mert nekem tetszenének, hanem mert mind a két csapat szemmel láthatóan óriási tömegeket mozgatott meg). Persze, a személyes oldalát is megértem, szegény Kállay már harmadjára van a versenyben, és úgy megérdemelné, mind szakmailag, mind dalügyileg, ez ok is, de akkor kaparják le a plakátokról az "Ön dönt" feliratot, mert ez így nem igaz.
Mindezek ellenére azt gondolom, hogy ez egy olyan dal, olyan üzenettel és minőséggel (minden értelemben), ami mellett tényleg büszkén állhat ki egész Aprajafalva, úgyhogy hajrá András!! :)