2013. szeptember 8., vasárnap

Szimfonik Liv3 - Közmédia volt, Magyar Dal nem nagyon

Az elmúlt két év tapasztalatai alapján nagyjából minden háttérinformáció nélkül, csak arra alapozva, hogy MR2 Szimfonik Live lesz, családot, barátokat, plüsspulit felnyalábolva vándoroltunk ki a Millenárisra szombat este. Nos, nem biztos, hogy a legjobb döntés volt. 

Valamit persze fél füllel hallottam, hogy Radics Gigit is sikerült beszedni a repertoárba, de nem igazán akarta befogadni az agyam. Szerencsére őt első körben lezavarták, úgyhogy gyorsan túl voltunk rajta, mint a fogorvoson.



Amit viszont döbbenettel realizáltam, hogy idén senki nem a saját számával, hanem feldolgozással jelentkezett. Ez egyébként jól is elsülhetett volna (és btw. tiszteletem a szervezőknek, hogy legalább újítani próbáltak, még ha kicsit félre is ment), viszont azáltal, hogy az énekesek 80%-a külföldi számot választott, úgy éreztem magam, mint valami grandiózus karaoke partin. Neszeneked Magyar Dal Napja. Egy-két előadó azért ráérzett, hogy miről is kéne, hogy szóljon ez az egész, a szobában található összes kalapom emelem Zorán, Krsa, Intim Torna Illegál és Mező Misi előtt, az ő dalválasztásuk passzolt leginkább az este szelleméhez. Vagyis aminek lennie kellett volna. 


Másik szívfájdalmam, hogy a zenekarok le voltak ejtve nagy ívben. A fejüket lekapták, azaz berakták az énekeseket 3 percre a színpad közepére, hogy fakítsanak valamit, aztán csá. És nekik sem sikerült mindig, pölö sírva könyörgöm, semmi baj, ha Fehér Balázs nem tudja kiénekelni a magas Ciszt, de akkor ne énekeljen Aloe Blacc-et, mert az, hogy a bridge utolsó két hangját gyorsan átveszi a kórus (heeelp mííí)... hát khm... vicces. 

Hiányoltam a párbajokat is: a korábbi szériákban szerintem zseniális volt, ahogy a klasszikus- és popzenészek "megmérkőztek".

Hogy pozitívakat is említsek, Fábián Juli, Sena szokás szerint zseniálisak voltak, Buda Márton stílusát még ha sokan tenyérbe mászónak is tartják, én jól szórakoztam rajta, Milkovics Mátyás is kitett magáért, ami az elektro-részeket illeti, és természetesen Balogh Sándort és a Szimfonikusokat is csak dicséret illeti.

Félreértés ne essék, tök jó, hogy van nekünk egy MR2 Szimfonikunk, és legyen is, csak hát na.

Ja, és plusz egy pont a díszlettervezőknek az antenna tányérokra vetítésért! Menő volt :)

Písz